Elmaradhat a megszokott ünnepi hajrá

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 10. 00:07

Kevesebbet és olcsóbban – így lehetne reklámszlogenbe önteni, mire számítanak a kereskedők a most indult ünnepi szezonban. Bár az idény bemelegítő reklámjai a korábbi évek vásárlói rohamára építenek, a kereskedők szerint idén spórolós lesz a karácsony.

A november első heteitől az év végéig tartó időszak, de különösen a karácsony előtti hetek   csúcsidőszaknak számítanak a kiskereskedelemben: ilyenkor az év elejéhez képest 30-40 százalékkal ugrik meg a kereslet.
Ugyanakkor a hitelválság árnyékában már a tavalyi ünnepi hajrá sem sikerült valami huszárosra: még december elején is úgy tűnt, hogy a kereskedők nyakán marad az ünnepi árukészlet jó része, bár végül sikerült elérni a 2007-es eredményt. Ezt piaci elemzők utólag azzal magyarázták, hogy az elbizonytalanodott vásárlók az utolsó pillanatig kivártak a költéseikkel. Erre a fogyasztói magatartásra az is okot adott, hogy a kereskedők nyakra-főre akciózták termékeiket. Szakmai vélekedések szerint ez megismétlődhet idén, újra az akciók játszhatják a meghatározó szerepet.
De még ez is kevés lehet: a kereskedők vélekedése szerint semmi jele annak, hogy az év végéig lényegesen erősödne a fogyasztói bizalom. Ezt támasztja alá a KSH adata, miszerint már az élelmiszerek piaca is rohamosan zsugorodik: augusztusban 6,6 százalékot esett 2008-hoz képest.
Az akciók mellett a kereskedők a szolgáltatásokkal próbálják becsábítani a vevőt. A Tescónál például az idei karácsonyi kampányban új elem, hogy az eladótérben tanácsadó hoszteszek várják a játékvásárlókat. A hozzáadott szolgáltatásokban látja a jövőt a Praktiker is, amelyik a nagy hazai kereskedelmi hálózatok közül elsőként nyitott saját webshopot, így karácsonyra már onnan is be lehet vásárolni – írja a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink