Ellentétes pályán a tej és a baromfi ára
A KSH adatai szerint 2016 novemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,5%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 11%-os csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 5,1%-os növekedéséből tevődik össze. A tej felvásárlási ára július óta folyamatosan növekszik, miközben a baromfi felvásárlási ára folyamatosan csökken.
2016 novemberében 2015 novemberéhez képest a gabonafélék ára 15%-kal csökkent. A gyümölcsök ára 6,5, a zöldségféléké 3,4, a burgonyáé 9,2%-kal csökkent. Az élő állatok termelőiár-szintje 4,5, az állati termékeké 6,6%-kal emelkedett.
A tej felvásárlási ára július óta emelkedik, novemberben 87 forint/liter volt (ez 8 forinttal magasabb az októberi árnál).
A vágósertés ára 15%-kal nőtt. A vágócsirke ára 7,6%-kal csökkent egy év alatt. (Októberhez képest 13 forinttal csökkent az ára kilogrammonként, így novemberben 241 forint/kilogramm volt.)
Ha a 2016. január–novemberi periódust vetjük össze az előző év azonos időszakával, a mezőgazdasági termelői árak 3,7%-kal csökkentek. Ezen belül a növényi termékek ára 5,0, az élő állatok és állati termékeké 1,5%-kal csökkent. A zöldségfélék ára 2,5, a gyümölcsöké 4,1%-kal csökkent. Az alma ára 11%-kal visszaesett, elsősorban az ipari alma árának drasztikus csökkenése miatt: 2015. január–novemberben még 35 forint/kilogramm, 2016 ugyanezen időszakában már csak 19 forint/kilogramm volt. A vágósertés ára 3,2%-kal nőtt.
A tej árának az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedése még nem tudta kompenzálni az év eleji mérséklődést, így az 7,7%-kal csökkent. /
Kapcsolódó cikkeink
Tejtermelés és feldolgozás: az Európai Uniótól a magyar trappistáig
Az Európai Unió tejtermelése 2023-ban elérte a 160,8 millió tonnát,…
Tovább olvasom >Drágul a tej és a tejtermékek: mi áll az árak emelkedése mögött?
A tej és tejtermékek ára az elmúlt hónapokban jelentős növekedést…
Tovább olvasom >Tejtermékrészlegeket ellenőrzött a Nébih
Kereskedelmi egységek tejtermékrészlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >