Ellenállnak a válságnak az édességek

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 22. 08:00

– Az édességek ellenállnak a válságnak. Erre a fő következtetésre jut az a Nielsen-kutatás, amelyre szövetségünk megbízást adott az öt nagy európai országra és az USA-ra vonatkozóan – jelentette ki a Sweets Global Network nevű nemzetközi édességkereskedelmi szövetség elnökhelyettese, dr. Uwe Lebens az ISM alkalmából, Kölnben tartott egyik sajtótájékoztatón.A világ legnagyobb édességvására, a kölni ISM 140 országból 32 ezer szakmai látogatót vonzott február elején. Kétharmad részüket külföldről. A 66 országból érkezett 1503 édesipari cég között hat magyar is bemutatta kínálatát, összesen 110 ezer négyzetméteren.
 
Drágul a kakaó,
árharc a boltokban
– Az ISM-en 6 magyar vállalat állított ki, a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb területen, 245 négyzetméteren – tájékoztat Kakuk Márta, a kölni vásár magyarországi képviselője. – A magyar cégek minden eddiginél magasabb színvonalon mutatták be termékeiket. Vonzó standjaik az üzleti kapcsolatokat is előnyösen befolyásolták.
Idézi az egyik magyar kiállítót, aki úgy vélekedett, hogy sok új kapcsolatot alakított ki vállalata számára. Reményei szerint ő is a kiállítóknak ahhoz a 70 százalékához tartozik, akik a vásáron megkezdett tárgyalás folytatásaként üzletet is kötnek majd.
– A vásár vezetői a külföldi képviselők infomációs rendezvényén jóleső érzéssel állapították meg Kölnben, hogy az Internationale Süsswarenmesse továbbra is az édességek és rágcsálnivalók kereskedelmének legfontosabb rendezvénye – mutat rá Kakuk Márta.
Egy nagy német és belga csokoládégyártó vállalat igazgatói egybehangzóan megállapították a vásárral párhuzamosan rendezett fórumon, hogy az ágazat piaci kilátásai pozitívak. Annak ellenére képviselték ezt az álláspontot, hogy nehéz a gazdasági környezet, és a kakaó emelkedő árai, az élelmiszer-kiskereskedelem árharcával együtt komoly kihívásokat jelentenek a gyártók számára.

Új: csokoládé ecettel, curryvel
Az édességek piacának motorja az innováció. Ebből a szempontból Kakuk Márta az ISM-et egy divatkiállításhoz hasonlítja:
– Itt is szezon előtt mutatják be az újonnan kifejlesztett termékeket, és kirajzolódnak az új trendek. Egyrészt a hagyományos ízlésnek megfelelő újdonságok jellemezték a vásárt, másrészt pedig különféle kombinációk, ahol a kreativitásnak szinte nincsenek határai. Példának hozza fel a gránátalmával és mandulával, sárgarépával és mogyoróval, ananásszal és curryvel ízesített táblás és szeletes csokoládékat. Egy neves német szakács fürjtojás és körtepálinka hozzáadásával, étcsokoládéból mutatott be trüffelt. Mellette pedig balzsemecet és csokoládémousse keverékéből egy desszertkreációt.
Valódi kölnivízből készül a 4711-es praliné. Fehér trüffelmasszáját citromból, narancsból, levendulából és más értékes esszenciákból nyert természetes kivonatok illatosítják.
Kakuk Márta tapasztalatai szerint a sokféle innováció meggyőzte a látogatók egy részét arról, hogy látszólag ellentétes ízek is képesek harmonizálni.
A különböző étkezési kultúrák sikeres közvetítését bizonyítja az idei ISM-en az újdonságok számára idén először megrendezett verseny. Összesen 93 terméket neveztek be. A világ minden tájáról érkezett 100 újságíró szavazatai alapján a Rovacos belga csokoládégyár finoman, elegánsan prezentált édes sushija lett a vásár top innovációja. Második a svájci Villars Maitre Chocolatier gyár keserű csokoládéja, amit nem cukorral, hanem a stevia nevű, természetes növényi édesítőszerrel ízesítenek.

Nassold magad egészségesre
Jelentős szerepet játszanak az egzotikus termőterületről származó klasszikus termékek. Például újra divatba jön a mangó, rágcsálnivalótól a pralinéig, csokoládéban, gyümölcshabként, gumicukorban vagy karamellában.
Az alkoholtartalmú édességekben egyre kedveltebb a vodka és a prosecco.
A kölni tapasztalatok is azt mutatják, a világ édességipara – a sok új terméknek köszönhetően –  továbbra is növekszik.
Az újdonságok további fő iránya az egészség: fogakat erősítő gumicukorral, probiotikus csokoládéval, wellness-rágógumival és hasonló újításokkal igyekeznek a gyártók megfelelni a fogyasztók elvárásainak.
„Nassold magad egészségesre” jelszóval jelent meg különböző ízű gyümölcschipsekkel egy osztrák cég. Reklámjában hangsúlyozza, hogy ez a világon az első snack, amelynek fogyasztása egyben a bőrt és a hajat is ápolja.
Bemutatták az „Ég és föld“ márkájú új, stresszoldó csokoládét is. Hatását természetes olajok biztosítják mentából, vérnarancsból, citrom-melissából, valamint rózsavíz. Mindez az ízek egyedülálló harmóniáját nyújtja az érzékeknek, állítja a gyártó cég.
A bio- és wellness-édességek gazdag kínálata az ISM-en arra enged következtetni, hogy a két trend egyre hangsúlyosabban jelenik meg a közeljövőben az üzletek édességpolcain.

Növekszik az ünnepi forgalom
A bevezetőben említett Nielsen-kutatás eredményeit Ruth Schlicker, a Nielsen német vállalatának kutatója így foglalja össze:
– A fogyasztók szerte Nyugat-Európában és az USA-ban szívesen megédesítik az ünnepnapokat, hagyományosan csokoládéval, édes kekszekkel és országspecifikus különlegességekkel. A kereskedelem számára a szezon fontos szerepet játszik az édességek éves forgalmában. Legtöbb országban a húsvét és a karácsony a legértékesebb időszak.
Állítását alátámasztja, hogy a szezonális értékesítés tavaly Franciaországban 5 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és 1,28 milliárd eurót ért el. Hasonló mértékben emelkedett a kereskedelem bevétele az USA-ban és Németországban, szezonális édességekből. Nagy-Britanniában plusz 2 százalékot regisztrált a Nielsen. Olaszországban változatlanul 303 millió euróért adtak el szezonális édességeket.
– Általában elmondható, hogy a szezonális édességek növekvő piacot jelentenek – foglalta össze a Nielsen kutatója a kilátásokat.
Bajai Ernő

Kapcsolódó cikkeink