Elkészült az ország ökoszisztéma alaptérképe
Elkészült Magyarország ökoszisztéma alaptérképe, amely az ország természeti rendszereinek állapotát mutatja be és értékeli – mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Balczó Bertalan kiemelte, hogy az alaptérkép többek között illeszkedik az európai szintű ökoszisztéma térképhez, illetve alapot ad az ökoszisztéma-szolgáltatások becsléséhez. Emellett alaptérképet biztosít a zöldinfrastruktúra jelenlegi állapotának, szerkezetének felméréséhez és a fejlesztések tervezéséhez, ideértve a helyreállítási feladatok térképi megjelenítését is. Sik András, az alaptérkép létrehozásában közreműködő Lechner Tudásközpont térbeli szolgáltatások igazgatója kiemelte, hogy az ország legrészletesebb nyilvános felszínborítási adatbázisa az egymilliárd forint keretösszegű, az Európai Unió (EU) biológiai sokféleség stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását szolgáló projekt egyik eredményeként készült el számos magyar intézmény részvételével.
A térkép segítséget nyújthat a területek optimálás felhasználásának megválasztásában. A jövőben tervezik az alaptérkép fejlesztését, a térbeli részletesség növelését. A térkép jelenlegi állapotát mutató felméréseket rendszeresen megismételnék, valamint követnék a változásokat is – tette hozzá Sík András.
Az interaktív térkép a www.web.map.fomi.hu/nosztep_open oldalon bárki számára elérhető.
A térkép létrehozásában részt vett még az Ökológiai Kutatóközpont, Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya, az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete, valamint a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Agrárgazdasági Kutatóintézete. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyre több fogyasztónak segít a tudatos választásban a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Könnyít az Agrárminisztérium az Agro-ökológiai Program feltételein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Meglepő fordulat az eMAG-on: idén karácsonyra többen rendelnek részletre PC-t, mint hűtőszekrényt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonyi műanyagdömping: miért és hogyan csökkentsük a hulladékot az ünnepek alatt?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EY: Klímaterv van, de kevés a valódi cselekvés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
