Elkészül a Párisi Udvar Hotel Budapest az év végére
Az év végére elkészül a Párisi Udvar Hotel Budapest épülete, és a tervek szerint megkezdődik a próbaüzem – mondta Fazekas Tamás, az ötcsillagos szálloda igazgatója a létesítmény sajtóbejárásán szerdán Budapesten.
A belvárosban, a Ferenciek terén álló műemlék épület felújítása során befejezték a kerámia díszítésű homlokzat restaurálását, az állványokat egy kisebb rész kivételével már eltávolították. Megújult az épület egyik nevezetessége, a kristálykupola is.
A hotel 110 szobás lesz, 18 lakosztállyal, valamint két tetőkertes, körpanorámás luxuslakosztállyal. A földszinten és a félemeleten üzleteket, éttermeket, kávézókat alakítanak ki, az első szinten spa, wellness és fitness szolgáltatások várják a vendégeket.
Az építkezés következő szakaszában a belső munkálatokon lesz a hangsúly. A tervek szerint novemberben már a Ferenciek tere is zavartalanul működhet – ismertette Fazekas Tamás.
A szállodaigazgató az MTI kérdésére elmondta: a beruházás összköltsége 13,1 milliárd forint. A szállodát a Mellow Mood Hotels üzemelteti majd, és a The Unbound Collection by Hyatt lánc tagjaként fog működni.
Hermesz János, a beruházás projektvezetője kiemelte: a műemléki védettség alatt álló épületet az eredeti állapotának megfelelően újítják fel. Voltak előre nem látott műszaki problémák, de újabb váratlan szerkezeti vagy műemléki nehézségekre már nem számítanak.
A kivitelező Market Építő Zrt. a műemléki előírásoknak megfelelően végzi a felújítást. A bejáráson Tóth András, a társaság műemlékvédelmi projektvezetője egyebek mellett elmondta: a restaurált homlokzati felület 3000 négyzetméteres, a munkálatok során csaknem 10 ezer elemet építettek be a tönkrement darabok helyére. A felújításban 41 szakrestaurátor is részt vesz.
A Mellow Mood cégcsoport 12 szállodát birtokol, illetve üzemeltet Budapest frekventált területein. A Hyatt cégcsoport Unbound brandje különleges helyszíneken és épületekben lévő felső kategóriás és luxus hoteleket tömörít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egy milliárd dollárból bővíti a gyártást Mexikóban a Nestlé
A Nestlé bejelentette, hogy 1 milliárd dolláros beruházást eszközöl Mexikóban…
Tovább olvasom >GKI: A kormány által támogatott nagyberuházások szétverik a helyi munkaerőpiacot
A magyar kormány az ország újraiparosításának részeként az elmúlt években…
Tovább olvasom >4000 milliárd forintnyi új beruházás érkezik hazánkba
A tavalyi a magyarországi gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Farsangi fánkőrület: hol és mennyiért vehetünk finom fánkot vidéken?
A farsangi időszak hagyományos finomsága a fánk, amelyet ilyenkor szinte…
Tovább olvasom >Séf élet, gyöngy élet… – A nap képe
A Proud to be a Chef FB-oldalán találtuk a képeket…
Tovább olvasom >Hazaviszem az éttermet – éttermi merchandising
Mi jut eszébe, ha kedvenc étterme vagy kávézója nevét meglátja…
Tovább olvasom >