Elismerést kapott a SPAR felelős környezeti magatartásáért

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 22. 13:32

A Követ Egyesület 2010. évi Környezeti Megtakarítás Verseny és Díj programjában, az azonnal megtérülő intézkedések kategóriájában a SPAR Magyarország Kft. és a METRO Group Asset Kft. által benyújtott közös esettanulmányt találták a legjobbnak.

Az elismerésekkel azokat a vállalati programokat jutalmazták, amelyek egyszerre jelentik a környezet megóvását, és gazdasági hasznot is hoznak.

A SPAR Magyarország Kft. működéséhez kapcsolódó hulladékgazdálkodási feladatokat a METRO Group Asset Kft. látja el többek között. Közös – környezeti teljesítmény javítását szolgáló – projektjeik keretében megvalósították, hogy a SPAR valamennyi budapesti áruházánál megoldják a biológiailag lebomló, forgalomból kivont zöldség-, gyümölcs hulladékok külön gyűjtését és komposztálással történő hasznosítását. A 2010-ben bevezetett újítással 25 százalékkal csökkent a települési hulladéklerakókba kerülő szerves hulladékok mennyisége. A beruházást nem igénylő intézkedés éves működési költsége 7 millió forint, az éves megtakarítás mértéke 8,8 millió forint volt, így a projekt azonnal megtérült. Magyarországon 2014-ig el kell érni, hogy 35%-ra csökkenjen a települési hulladéklerakókba beszállított biológiailag lebomló szerves hulladékok mennyisége. A célkitűzések teljesítéséhez a SPAR élenjáró vállalatként nagyban hozzájárul.

A hulladékkezelés területén a SPAR Csoport már több, hatékony és jövőbe mutató megoldást vezetett be az elmúlt években. Ilyen például az élelmiszer hulladékokból „zöld energia” előállítása projekt, valamint az értékesíthető másodnyersanyagok figyelmesebb szelektálása.

Élelmiszer hulladékokból „zöld energia”

A SPAR az élelmiszerkereskedelmi láncok között elsőként alkalmazza az élelmi­szer hulladékok biogáz üzemben történő hasznosítását. 2009-ben a SPAR Cso­port 2500 tonna biológiailag lebomló élelmiszer hulladékot szállított a biogáz üzembe, ami megközelítőleg 1.750.000 kWh energia termelését teszi lehetővé. Ez az energiamennyiség közel 400 háztartás éves áramfo­gyasztását fedezi.

Költségmegtakarítás a másodnyersanyagokkal

Az áruházaknál keletkező és értékesíthető másodnyersanyagok (pl. papír, műanyag) szelektálása is fontos. A munkatársak részére tartott oktatások és a folyamatos ellenőrzés eredményeként az INTERSPAR áruházaknál 2010-re 43%-ról 57%-ra sikerült növelni a hulladékok szelektálási arányát, míg az egész hálózatot tekintve 40%-ról 47%-ra. Az eredmények javulásával fokozatosan csökken a lerakásra kerülő hulladékok mennyisége, ami a környezeti előnyök mellett jelentős gazdasági javulást is eredményez. 1%-os javulás a szelektálási arányban 3 %-os költségmegtakarítást jelent.

Kapcsolódó cikkeink