Elindult az „Élelmiszer-takarékos rendezvény” program
A rendezvénycatering a vendéglátás szektor sajátos szegmense, ahol a vendég általában nem maga választ a cateringajánlatok közül, hanem a megrendelő cég vagy szervezet felel az eseményszervezésért. Ez a rendhagyó helyzet a rendezvényeken sokszor egyfajta „virtuális igények okozta túlkínálat” paradox helyzetét eredményezi, ami gyakran élelmiszer-pazarláshoz is vezet.

Cseh Balázs
elnök
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület koordinálásával létrejött „Élelmiszer Érték – Fórum az élelmiszer-pazarlás és -veszteségek csökkentéséért” projekt keretei között útmutató készült a rendezvény-vendéglátás területén előforduló élelmiszer-pazarlás csökkentésének támogatására. A Fórum az ügy érdekében érdemben tenni képes és szándékozó szervezetek képviselőinek konzultatív szervezete, célja, hogy a rendezvénycatering-szervezés során a szervezés és megvalósítás egyes fázisaiban praktikus tanácsokat, javaslatokat adjon, amelyek alkalmazásával mérsékelhető az élelmiszer-feleslegek és -veszteségek aránya.
Az útmutatót alkalmazó események „Élelmiszer-takarékos rendezvény” logót használhatnak – hívja fel a figyelmet Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke. – A környezettudatosság ma divatos hívószó, az élelmiszerek világában talán még hangsúlyozottabban, a projekthez csatlakozók tehát profitálhatnak a logó megjelentetéséből. A programhoz való csatlakozást igyekszünk megkönnyíteni a jelentkezőnknek: sok javaslatunk csak opcionális. Amit kérünk, az az eredmények mérése, hogy pozitív statisztikák segítségével tudjuk bemutatni az élelmiszer-takarékosság eredményeit.
Az útmutató, amely tartalmazza logót és az ezt használni kívánó rendezvények szervezőit érintő részeket is, elérhető a www.azelelmiszerertek.hu oldalon.
Az Élelmiszer Érték Fórum megalkotóinak reményei szerint olyan új „piaci normarendszert” sikerült létrehozniuk, amelyet Magyarországon és más országokban is minél szélesebb körben fognak majd alkalmazni. //
Kapcsolódó cikkeink
A jövő íze, csomagolása, ritmusa – innovációs térkép 2025-re
Új korszak küszöbén áll az FMCG-piac: a globális gazdasági nyomás…
Tovább olvasom >Fenntartható fagylaltot dob piacra az Auchan Portugáliában
Az Auchan Portugália a helyi O Gelado márkával együttműködve az élelmiszer-pazarlásra megoldást…
Tovább olvasom >12 358 rászoruló lakhat jól a Tesco és vásárlói által két nap alatt gyűjtött élelmiszerekből
A tavalyi mennyiséghez képest 100 tonnával több adomány érkezett a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide…
Tovább olvasom >Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap,…
Tovább olvasom >Apadó vízszint, meleg víz, szúnyoginvázió: vegyes kilátások a Balatonnál
A Balaton partján tökéletes strandidő fogadta a hétvégi látogatókat, ám…
Tovább olvasom >