Elindult az EKÁER honlap

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 17. 11:28

Elindult az EKÁER honlap, az online árukövető rendszerrel kapcsolatos minden információ megtalálható az ekaer.nav.gov.hu oldalon, a vállalkozások többek között megtudhatják, kire vonatkozik a rendelet, kinek és hogyan kell regisztrálnia, illetve melyek a kockázatos termékek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-vel.

uton

A honlapra látogatók megtalálják a témával kapcsolatos jogszabályokat, illetve a már közzétett jogszabálytervezetek szövegét is.

A vállalkozók a honlapon az interfész felület kezelésével kapcsolatos technikai és működési kérdésekre is gyakorlati választ kaphatnak.

Az EKÁER rendszerbe december 20-tól jelentkezhetnek be az ügyfélkapuval rendelkező vállalkozások, és megkaphatják a jogosultságokat is. Így a január 1-jei induláskor már csak a szállítással kapcsolatos adatokat – így az áru megnevezését, mennyiségét, a címzett és a feladó adatait, továbbá a szállító jármű rendszámát – kell bejelenteni.

A tárca közleménye megerősíti, hogy az EKÁER célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsó sorban az adóelkerülők kiszűrése. Ezért január elsejétől minden vállalkozásnak a közúti szállításhoz kapcsolódó adatokat egy központi elektronikus rendszerben kell rögzítenie még a fuvarozás megkezdése előtt.

A bírságmentes időszak 2015. január 31-ig tart. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az újév első hónapjában is ellenőrzi ugyan a forgalmat, de mulasztás esetén nem büntet. A pénzügyőrök és a revizorok – a figyelmeztetés mellett – felkészítő segítséget nyújtanak az átálláshoz. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink