Elindult a sertéshús fogyasztását ösztönző kampány
A kiegyensúlyozott táplálkozásban kiemelt helyet foglalnak el a vörös húsok, hiszen számos olyan ásványianyagot tartalmaznak, amelyek más élelmiszerből nehezen lennének felvehetők – erről is szól az „Ünnepeljen malaccal” kampány. Az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Húsiparosok Szövetsége által megvalósuló fogyasztásösztönző akciót idén is az ünnepi időszakra időzítették. A kampány két infuenszere, Borbás Marcsi gasztro-műsorvezető és Hentes Robi TikTokker receptvideókat oszt meg a promóciós időszakban, valamint nyereményjátékot hirdetnek, amelynek fődíja egy sertéstermékekkel teletöltött hűtőszekrény lesz.
Magyarországon évente körülbelül 30 kg sertéshús fogy fejenként, ezzel a baromfi után a második legnépszerűbb húsféle. Népszerűsége elsősorban abban rejlik, hogy számtalan módon elkészíthető, ráadásul az ünnepi asztalon is ott a helye.
Az ágazat ugyanakkor számos viszontagságon ment keresztül az elmúlt években, hiszen az afrikai sertéspestis, vagy a koronavírus járvány rendkívüli módon megviselték. Ha a kihívások nem is múltak el, a szektor ma már újra stabil pályára állt, amelyet az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára is megerősített a fogyasztásösztönző kampányt beharangozó sajtótájékoztatón.
Feldman Zsolt elmondta: – Számunkra a sertéshús termelése és fogyasztása nem csak a tradíció része, hanem része a mai modern, kiegyensúlyozott táplálkozásnak és része a jövő magyar agráriumának. Ezért a Vidékfejlesztési Program keretei között közel 450 sertéstartással foglalkozó vállalkozás részére csaknem 85 milliárd forint fejlesztési forrást biztosítottunk és az idén meghirdetett beruházási támogatásokra több száz sertéstartó jelentkezett. Ez nagyobb hatékonyságot, magasabb szintű állatjólétet és nemzetközi összevetésben is egy sokkal versenyképesebb hazai sertéságazat fejlődését segíti.
Az államtitkár hozzátette: a 2024. évben a sertéshízó állatjóléti támogatásra 10,2 milliárd forint áll rendelkezésre.
Az egészségtudatosság tekintetében a vörös húsokkal kapcsolatos korábbi ellenérzések eltűnni látszanak – ezt már az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese hangsúlyozta. Giczi Gergely szerint ma már a táplálkozási szakemberek is elismerik, hogy a vörös húsoknak – azok ásványianyag- és vitamintartalma miatt – igenis helye van a kiegyensúlyozott táplálkozásban. A sovány húsok, mint például a karaj nagyszerűen beilleszthető az egészségtudatos étrendbe, ráadásul változatosan elkészíthető. A szakember elmondta: – A kampány során arra törekszenek, minél sokrétűbb eszközökkel hívják fel a figyelmet a sertéstermékek fogyasztására. Így influenszerként az ismert „gasztroangyal”, műsorvezető, Borbás Marcsi mellett megjelenik a kampányban a TikTokon több mint hetvenezres követővel rendelkező Hentes Robi is.
A két tartalomgyártó a kampány során receptvideókat készít, valamint saját receptötleteket is megosztanak.
Az ágazat helyzetét illetően a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke, Éder Tamás elmondta: – Az elmúlt két év viszonylatában az idei év egy kicsit jobb képet mutat, várhatóan növekedéssel zárja az ágazat az évet. A húsfeldolgozás és tartósítás a várakozások szerint 5-6%-os volumennövekedést mutat, a készítménygyártás tekintetében ennél is magasabb lehet az emelkedés. Mindeközben a belpiacon az importnyomás fokozódik, letörve így a magyar beszállítói árakat. A szakember ennek kapcsán hozzátette: – Ahhoz, hogy a hazai fogyasztók a jövőben is biztosan számíthassanak a kiváló minőségű, friss magyar sertéshúsra és húskészítményekre, arra van szükség, hogy a vásárlók elsősorban magyar húst és húskészítményt vegyenek le az üzletek polcairól a hétköznapokon éppúgy, mint az ünnepek előtt.
A kampány az egész ünnepi időszakot felöleli, ráadásul 2024. december 5-12. között nyereményjátékot is hirdetnek a https://www.facebook.com/agrarmarketingcentrum oldalon, amelynek fődíja egy sertéstermékekkel teletöltött hűtőszekrény lesz.
Kapcsolódó cikkeink
Állatfeldolgozás 2024-ben: Növekvő sertés- és baromfivágások, csökkenő szarvasmarha- és juhfeldolgozás
2024 első három negyedévében vegyes eredményeket mutattak a magyar vágóhidakon…
Tovább olvasom >A fejlesztési programok biztosítják a magyar sertéságazat jövőjét
A fejlesztési programok biztosítják, hogy Magyarországon a termelők hatékonyan és…
Tovább olvasom >Nehéz helyzetben a sertéshúságazat: emelkedő költségek, csökkenő fogyasztás és átalakuló szokások
Évek óta kihívásokkal néz szembe a hazai és az uniós…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az egykori elméleti matematikus ma már biogazda
Az egykori elméleti matematikus ma már biogazda Dr. Tkacsik Márta…
Tovább olvasom >A természet varázsát közvetíti a St. Hubertus új kampánya
A St. Hubertus „A természet barátai” interjúsorozattal hívja fel a…
Tovább olvasom >