Elindult a nevezés a Brillante párlatversenyre
Elindult a nevezés a Brillante – 2024 nemzetközi pálinka- és párlatversenyre, amely évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye.

Elindult a nevezés
A versenyen idén is keresik a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.
Az év gyümölcse idén a birs, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd – közölték a szervezők az MTI-vel.
A fődíjak mellett kategóriagyőzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak.
Nevezni bárhonnan lehet, az elmúlt években érkeztek már minták Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és Izraelből is. A beérkezett mintákat számítógépes adatbázisra építve szakmai zsűri bírálja április 5-én és 6-án. Megvizsgálják, hogy a termék izében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák.
A minták beküldésének határideje március 28-a, az eredményhirdetés május 18-án lesz.
A 24. Gyulai Pálinkafesztivált május 17. és 19. között rendezik meg.
A versenyfelhívással kapcsolatos pontos információk a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon érhetők el.
Kapcsolódó cikkeink
Pálinka, szerelmem…
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éttermi reprezentáció: adómentesség jön, a pálinka is bekerül a körbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fesztivál zsongás a 60 éves EuroShop szakkiállításon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hiába a spórolás, az élelmiszer és a kütyük mindig viszik a pénzt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Történelmi árcsökkentés az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


