Elindult a Balaton első szabadidős-térképe
Az idei, 2020-as év több szempontból is mérföldkő, nem csak Magyarország számára, de világszerte. A kialakult, globális egészségügyi helyzet rengeteg szektor életét nehezíti meg, így a turizmus is több szempontból érintett: ugyanúgy sújtja a nyaralni kívánókat, mint a szolgáltatókat. Ebben a nehéz időszakban nyújthat segítséget a Move in Balaton, avagy a MiBo, az ország első, Balaton környékére fókuszáló szabadidős-térképe.
A „magyar tenger” és környéke 2020-ban olyan nehézségekkel szembesül, amivel talán még soha nem kellett megküzdenie. A COVID-19 által okozott világjárvány hazánkba is eljutott, rengeteg változással nehezítve országunk lakosságának hétköznapjait. A Move in Balatont létrehozó startup cég alapötlete – bár még jóval a karantén bevezetése előtt megszületett – nem változott: az utazók, a kikapcsolódni kívánók a lehető legkönnyebben találhassák meg a számukra legmegfelelőbb szolgáltatót, aki sportolási lehetőséget, eszközbérlést, oktatást, szabadidős tevékenységet kínál.
A tervezők a MiBo weboldalát (mibo.hu) úgy alakították ki, hogy bárhol, bármikor, bármilyen eszközről meg lehessen tekinteni, és a külföldi vendégeknek is kedvezve a magyar mellett angol nyelven is elérhetőek legyenek a tartalmak. Az oldal centruma egy interaktív, GPS alapú Balaton és környéke térkép, amiből a kíváncsiskodókat egyetlen kattintással elnavigálja a rendszer a kívánt szolgáltatóhoz. A webfelületbe ágyazott infografikai elemek segítségével az érdeklődők könnyedén rászűrhetnek a településekre, továbbá a tevékenységekre bontott szolgáltatások listájára. Az ötletgazdák célja, hogy egy weblapon lehessen megtalálni a Balaton környékén található összes kerékpár-, vízibicikli-, szörf-, SUP-kölcsönzők, lovastanyák, sétarepülők és vízitaxik, vitorlások, kalandparkok, golfpályák, valamint megannyi más tevékenység szolgáltatóit.
A tulajdonosok hosszútávú tervei között szerepel egy, a weboldalhoz tartozó applikáció elkészítése, valamint a helyi egységekkel összefogva, nagyszabású sportesemények megszervezése, melyeknek a központi témája a mozgás és a Balaton.
Kapcsolódó cikkeink
Balatoni Turizmus Szövetség: 1500 szolgáltató várja vendégeit az október 23-i hosszú hétvégén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eurostat: meghaladta a hárommilliárdot az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2024-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztésért kapott rangos nemzetközi elismerést Mórahalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: Eger, Miskolc és Nyíregyháza a legnépszerűbb az őszi szünetben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: 1500 szolgáltató várja vendégeit az október 23-i hosszú hétvégén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kézzel készült mini desszertcsodák kerültek a Gundel asztalára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >