Elhagyott gyártelepekből közösségi és turisztikai központ épül a mohácsi Duna-parton
Szórakoztató és közösségi centrumot alakítanak ki Mohácson, a Duna-part melletti csaknem 1,2 hektáros, használaton kívüli ipari területen, amelyen műemlék épületek is vannak – – közölte a város polgármestere hétfőn az MTI-vel.
Szekó József (Fidesz-KDNP) elmondta: a volt mohácsi selyemgyár épületét, udvarát és a szomszédos egykori Temaforg-telepet csaknem 300 millió forintért vásárolta meg a baranyai város önkormányzata.
A területeket 1,1 milliárd forintból tervezik fejleszteni, amelynek köszönhetően mintegy 3800 négyzetméternyi épület kaphat új közösségi és turisztikai funkciót – tette hozzá.
A barnamezős beruházás első ütemét jelentő selyemgyári munkálatokra az önkormányzat 800 millió forintos támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból. Az ottani főépület emeletén bálok, esküvők, koncertek és konferenciák megtartására alkalmas, 400-500 személyes rendezvényközpontot alakítanak ki. A földszinten tálalókonyha, valamint mohácsi kézműves és gasztronómiai termékeket árusító üzletek lesznek. A selyemgyári blokk egy másik épületében a kisgyerekeknek játszóházat, az idősebbeknek mikroelektronikai barkácsműhelyt, az udvaron pedig gyermek- és felnőttjátszóteret alakítanak ki.
Szekó József közölte azt is, hogy a beruházás második ütemére, az egykori Temaforg-telep rehabilitációjára a város 300 millió forintos pályázatot nyújtott be, most várják az elbírálását. Az ottani ingatlanokban a többi között lakások kialakítását tervezi a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft., valamint fitneszközpont és szabadtéri edzőpark is létesül majd.
A kiviteli tervek elkészítése és a közbeszerzési eljárás lefolytatása után az első ütem megvalósítása 2018 tavaszán indulhat, a munkálatok a várakozások szerint 2019 közepére fejeződnek be – mondta a polgármester. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kormányhivatal mielőbb határozatot hoz, hogy megkezdődhessen a csődbe ment utazási iroda utasainak kártérítése
Budapest Főváros Kormányhivatala kereskedelmi hatóságként a bajba jutott utasok megsegítése…
Tovább olvasom >Csődbe ment az Unitravel Kft. utazási iroda
Csődbe ment az Unitravel Kft., így vállalásait nem tudja teljesíteni,…
Tovább olvasom >MBH Bank-CIG Pannónia: az utasok közel fele nem köt utasbiztosítást
Az utazók közel fele nem köt utas- vagy balesetbiztosítást, pedig…
Tovább olvasom >További cikkeink
Body art hamburger – A nap videója
Van-e a hamburgernek neme? Jörg Düsterwald testfestő-performanszművész szerint nő!
Tovább olvasom >A sercli öröme – A nap képe
Úgy vagyunk ezzel, mint a kenyér serclijével: többen szeretik a…
Tovább olvasom >