Elhagyja Hollandiát a Deliveroo
Arra a következtetésre jutva, hogy az élvonalbeli piaci pozíció elérése és fenntartása „aránytalan mértékű befektetést igényel, amelynek hosszú távú megtérülése rendkívül bizonytalan”, a Deliveroo bejelentette, hogy kivonul Hollandiából.
A holland piac az idei év első felében a vállalat bruttó tranzakciós értékének mindössze 1%-át képviselte.
„A hollandiai működés megszüntetéséről szóló döntés azt tükrözi, hogy a vállalat fegyelmezett és továbbra is arra összpontosít, hogy maximalizálja az erőforrások befektetésének megtérülését, miközben teljesíti a nyereségességre vonatkozó célkitűzéseket a kihívásokkal terhelt gazdasági környezetben” – közölte a vállalat, utalva a házhozszállítási piac szereplőinek veszteséget okozó a visszaesésre.
A hollandiai működés megszüntetéséről szóló döntés nem befolyásolja a korábban közölt, a csoport éves bruttó tranzakciós értékének növekedésére és a bruttó haszonkulcsra vonatkozó egész éves előrejelzést – tette hozzá a vállalat.
A Deliveroo működését Hollandiában november 30-án fejezi be, miután a munkavállalókkal és a futárokkal kompenzációs csomagokról állapodtak meg.
Eric French, a nemzetközi üzletág igazgatója nyilatkozatában elmondta:
„Szeretnénk köszönetet mondani a Hollandiában a Deliveroo-val együttműködő összes futárnak és éttermi partnerünknek, valamint ügyfeleinknek. A vállalat büszke arra, hogy Hollandia legjobb éttermeivel, élelmiszerboltjaival és futáraival működött együtt. Hálásak vagyunk munkatársainknak a vállalat iránti elkötelezettségükért és mindazért, amit tettek. Köszönjük a kemény munkát a futároknak is, és örülünk, hogy sikerült velük, valamint alkalmazottainkkal megfelelő kompenzációs csomagban megállapodnunk.
A Hollandiából való kivonulással a Deliveroo működési területe 10 piacra csökken – a szolgáltatás Ausztráliában, Belgiumban, Franciaországban, Hongkongban, Olaszországban, Írországban, Hollandiában, Szingapúrban, az Egyesült Arab Emírségekben, Kuvaitban és az Egyesült Királyságban marad továbbra is elérhető.
Kapcsolódó cikkeink
Hibrid tejeket vezet be a holland Albert Heijn
Az Albert Heijn, Hollandia legnagyobb élelmiszerlánca elindította első hibrid tej…
Tovább olvasom >Drónos ételkiszállítást tesztel a Deliveroo Dublinban
A Deliveroo ételkiszállító cég elindította első drónos kiszállítási pilotprogramját Dublinban,…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >