Elfogyott a csirkehús a brit KFC-éttermekből
Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután szállítmányozási problémák miatt elfogyott a csirkemenüiről ismert hálózat kínálatának elsődleges alapanyaga – a csirkehús.
A korábban Kentucky Fried Chicken néven működő, ma már csak a KFC rövidítést használó globális láncolatnak 900 étterme van Nagy-Britanniában. A cég brit leányvállalata nem közölte, hogy pontosan hány éttermét kellett bezárnia – honlapján inkább azokat az egységeket tette közzé, amelyek nyitva vannak -, de elismerte, hogy új szállítójának „akadt néhány kezdeti problémája”.
„Meglehetősen bonyolult feladat 900 éttermet friss csirkehússal ellátni, de a minőségben nem ismerünk kompromisszumot” – áll a KFC közleményében, amely szerint a cég inkább bezárta a szállítási gondoktól érintett egyes nagy-britanniai egységeit, más éttermeit pedig egyelőre szűkített kínálattal vagy rövidített nyitva tartással üzemelteti.
A KFC a múlt héten megvált a nagy-britanniai éttermeit addig ellátó, dél-afrikai központú Bidvest cégtől, és egy másik szállítmányozóval, a DHL-lel kötött szerződést, ám a logisztikai problémák szinte a váltás pillanatától jelentkeztek, egyes brit KFC-éttermekben már a hét végén sem volt teljes a menükínálat.
A DHL hétfői közleményében „működési szintű problémákkal” indokolta, hogy a KFC éttermeibe hiányosan, vagy késve érkeztek meg a csirkehús-szállítmányok. A cég közölte azt is, hogy sürgősséggel dolgozik a fennakadások elhárításán, és elnézést kért a fogyasztóktól. (Kertész Róbert, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A baromfihúsimport 21 százalékkal csökkent
Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 17…
Tovább olvasom >Új séf dolgozik az Arany Kaviár élén
Molnár Bence személyében egy fiatal, kiemelkedően tehetséges, a Bocuse d’Or…
Tovább olvasom >Erre érdemes figyelni, ha csirkehúst veszünk
A csirkehús vásárlása során számos tényezőre érdemes odafigyelni, hogy biztosak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >