Elfogadják a bankok a másik SZÉP kártyáját is

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 26. 09:30

Hónapokig tartó tárgyalássorozat végén a Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP kártya) kibocsátó bankok átjárhatóvá tették a termináljaikat, ami javíthatja az új cafeteria-eszköz népszerűségét.

Egyre lassabb ütemben, de változatlanul növekszik a SZÉP kártyával rendelkező munkavállalók száma. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a március 20-i adatok szerint az OTP, az MKB és a K&H Csoport által kibocsátott kártya tulajdonosainak száma meghaladta a 357 ezret, míg a pénzintézetek már csaknem 15 ezer elfogadó hellyel kötöttek szerződést.

Dinamikusan növekszik a SZÉP kártyát választó munkáltatók száma is, immár több mint 11 ezer foglalkoztató választotta ezt a cafeteria juttatást. „A munkáltatók az első negyedévben 10,5 milliárd forint cafeteriát utaltak az elektronikus utalványkártyára. A béren kívüli juttatás legnépszerűbb alszámlái a meleg étkezési, valamint a szállás zsebek” – fogalmazott Szatmáry Kristóf, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Az évi 150 ezer forintos kerettel rendelkező meleg étkezési alszámlára a munkáltatók eddig összesen 4,8 milliárd forintot utaltak, míg a szállás alszámlára – amelynek éves kerete 225 ezer forint– 4,4 milliárd forint érkezett.

A rekreációs alszámla éves kerete 75 ezer forint, ahová eddig összesen 1,4 milliárd forintot töltöttek fel a foglalkoztatók. Az NGM-ben azzal számolnak, hogy az új cafeteria-elem az idén mintegy 20-20 milliárd forint pótlólagos keresletet generál a vendéglátás területén. A még forgalomban lévő, több mint 10 milliárd forint értékű üdülési csekkel, a szálláshely-szolgáltatások forgalma meghaladhatja a 30 milliárd forintot. Szatmáry Kristóf elmondta: várják a visszajelzéseket Brüsszeltől a cafeteria-rendszer átalakításával kapcsolatos kérdésekre adott válaszokra. (Világgazdaság Online – Vég Márton)

Kapcsolódó cikkeink