Elfogadhatatlan az uniós agrártámogatások csökkentése
Magyarország számára elfogadhatatlan a Közös Agrárpolitika költségvetésének csökkentése – hangsúlyozta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a COPA-COGECA 2018. szeptember 13-án tartott elnökségi ülésén, Brüsszelben.
Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a COPA-COGECA 2018. szeptember 13-án tartotta elnökségi ülését Brüsszelben, ahol a tagszervezetek – köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – képviselői megvitatták a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni átalakításával kapcsolatos álláspontjukat.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke felszólalásában hangsúlyozta: Magyarország számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) azon terve, mely szerint 2020 után reál értéken
15 százalékkel csökkenne a KAP költségvetése, miközben a gazdákkal szemben támasztott elvárások az eddiginél szigorúbbak lennének. A NAK legalább a jelenlegi költségvetés megőrzését tartja szükségesnek – hangoztatta Győrffy Balázs. Az új KAP mielőbbi elfogadását szorgalmazó bizottsági álláspontról szólva elmondta: nem a gyorsaság, hanem a minőség a fontos, egy jól átgondolt, a korábbi hibákat kiküszöbölő KAP-ra van szükség.
A NAK egyetért azzal, hogy az uniós termelők versenyfeltételeit minél inkább ki kell egyenlíteni. Az úgynevezett külső konvergenciára vonatkozó bizottsági javaslatot tehát támogatja a köztestület, azonban csak abban az esetben, ha a kiegyenlítést az átlagon felüli támogatásszinttel rendelkező országok finanszírozzák. A NAK a gazdaságonként igényelhető közvetlen támogatások összegének maximalizálását (capping) és a degresszió alkalmazását csak a területalapú alaptámogatás vonatkozásában tartja elfogadhatónak, a termeléshez kötött támogatások esetében nem – tette hozzá Győrffy Balázs.
Az EB elképzelése szerint a tagállamoknak úgynevezett KAP Stratégiai Tervet kellene készíteniük a támogatások felhasználására, amely magában foglalja az I. pillér (pl. közvetlen támogatások) és a II. pillér (vidékfejlesztési támogatások) forrásait. Ezzel kapcsolatban Győrffy Balázs jelezte: amennyiben az EB késlekedne majd a tagállamok stratégiai terveinek elfogadásával, az veszélyeztetné a területalapú támogatások időben történő kifizetését. Ezért a stratégiai tervek jóváhagyási folyamatát át kell gondolni.
A COPA-COGECA elnökségi ülésen megvitatott állásfoglalást az uniós költségvetés-tervezet és a KAP jogalkotási javaslatok kiadása óta hosszas egyeztetés előzte meg, melynek során a NAK is aktívan hozzájárult a hamarosan elkészülő úgynevezett „pozíciós papírhoz”. A dokumentum célja a témában a végső döntést meghozni hivatott Európai Tanács és Európai Parlament számára bemutatni, hogy az európai gazdálkodóknak és szövetkezeteiknek mi az álláspontja a KAP 2020 utáni kereteit meghatározó bizottsági javaslatokról.
Kapcsolódó cikkeink
Kiszivárgott dokumentum: az EU szigorítana, miközben a tudomány az ártalomcsökkentés mellett érvel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: továbbra is a gazdák versenyképességének fenntartásáért dolgozik a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elemzői kommentár: mikor várható kamatcsökkentés?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezek a legnagyobb tévhitek a fehérjefogyasztás körül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >