Történelmi csúcson a foglalkoztatottság
Bár a harmadik negyedévben történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség további csökkenésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerőpiaci adatait kommentálva.
A KSH jelentése szerint a harmadik negyedévben 4 millió 451 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 60 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak számának növekedése a munkanélküliek számának 38 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacon frissen megjelenő 22 ezer emberből tevődött össze. A munkanélküliek átlagos létszáma ugyanebben az időszakban 189 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,1 százalékra csökkent.
Horváth András, a Takarékbank elemzője arra számít, hogy foglalkoztatottak száma idén már nem éri el a 4,5 milliót, erre 2018 nyaráig várni kell, a munkanélküliség csökkenése azonban folytatódik: idén a nyár végére 4 százalékra csökkenhetett a ráta, míg éves átlagban 4,2 százalék lehet ez a szám, 2018-ban pedig 3,8 százalékig süllyed a munkanélküliség.
A munkaerőhiányról szóló folyamatos hírek ellenére a magyar gazdaság továbbra is csaknem 700 ezres munkaerő tartalékkal rendelkezik a dolgozni szándékozó inaktívak, a közfoglalkoztatottak, a külföldre ingázók és a munkanélküliek számát tekintve – tette hozzá az elemző. Az egészségesebb foglalkoztatási szerkezet érdekében a közszférából több tízezer magasan képzett munkavállaló átvezetésére lenne szükség a versenyszférába. A foglalkoztatás bővülésének lassulása arra utal, hogy egyre kevesebb a szakképzett, aktívan bevonható potenciális munkavállaló a magyar munkaerőpiacon és a foglalkoztatottság kezdi elérni a csúcsát a munkaerő jelenlegi képzettségi szintjén.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint is folytatódhat jövőre a munkanélküliségi ráta lassú csökkenése. A feszes munkaerőpiac segíthet abban, hogy a reálbér emelkedési üteme fennmaradjon 2018-ban is, ami a GDP növekedését erősítheti a bővülő keresleten keresztül.
Az emelkedő bérek és az erősödő kereslet idővel az inflációs folyamatokat is felgyorsíthatja. Az Erste Bank várakozása szerint idén 3,7 százalékkal, jövőre 3,4 százalékkal emelkedhet a magyar bruttó hazai termék, amihez érdemben hozzájárul majd a háztartások emelkedő vásárlóereje. Becslésük szerint az infláció idén 2,4, jövőre pedig 3,4 százalékos lehet.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a munkanélküliségi ráta már megközelíti a 4 százalékos szintet, ami lényegében a teljes foglalkoztatottságnak felel meg. Így már szerkezeti változásra lenne szükség ahhoz, hogy a munkaerőpiac ne gátolja a gazdasági növekedést. A közfoglalkoztatottak száma csökken, miközben az aktivitási ráta javulást mutat, azaz a közfoglalkoztatásból kikerülők az elsődleges munkaerőpiacon találtak munkát – mondta.
A K&H Bank vezető elemzője fontosnak tartja, hogy a közfoglalkoztatottak még nagyobb számban találhassanak munkát az elsődleges munkaerőpiacon. A legnehezebben az alacsony képzettségűek találnak munkát, ezért is lenne szükség átfogó képzési programokra, amelyek eredményeként az egyre több szektort érintő munkaerőhiányt is enyhíteni lehetne. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Czomba Sándor: 2024 májusában 36 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma és tovább bővült az aktivitás
A foglalkoztatottság és a gazdaságilag aktívak száma az előző év…
Tovább olvasom >Előrejelzések szerint 2030-ra 300 ezer fő hiányozhat a magyar munkaerőpiacról
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) legutóbbi konferenciáján Czomba…
Tovább olvasom >3,4%-kal bővült a fogyasztás
A KSH megerősítette, az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >