Elemzők szerint alacsonyabb lehet a külkereskedelmi mérleg többlete idén

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 02. 12:01

Jelentősen korrigálta a külkereskedelmi egyenleget a statisztikai hivatal az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik egyetértettek abban, hogy az idén csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete. Az ING Bank szerint 5,4 milliárd euróra, az Erste Bank szerint pedig 6,85 milliárd euróra süllyedhet az aktívum.

euro

A KSH keddi közlése szerint júniusban a kivitel 6,0, a behozatal 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit euróban számolva, míg volumenében az export 9,5 az import 9,3 százalékkal nőtt. A kereskedelmi mérlegtöbblet júniusban 584 millió eurót tett ki, 79 millióval többet, mint a múlt év azonos hónapjában. Az augusztus 7-én közölt első becslésében a KSH még 4,5 százalékos export és 3,8 százalékos import növekedést jelentett az euróban számolt adatok alapján, de nagyobb, 610 millió eurós mérlegtöbbletről adott hírt.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője rámutatott: jellemzően az importra vonatkozó statisztikákat emelte meg a KSH, ami összhangban áll a belső kereslet élénkülésével. A külkereskedelmi egyenleg lassú romlása várható, így az aktívum az idei évben 5,4 milliárd euróra süllyedhet – tette hozzá. A 2014-es választási év, annak minden jellemzőjével együtt: a reálbérek dinamikusan növekednek, emellett pedig a háztartási optimizmus is magasabb az elmúlt években regisztrált szintnél. A bértömeg óvatos becslések szerint is 6-8 százalékkal emelkedik, a beruházások felfutása szintén fűti a behozatalt – fűzte hozzá. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH nem csupán az utolsó hónap adatát vizsgálta felül, amiről mindössze előzetes becslés állt rendelkezésre, hanem egészen áprilistól érdemben csökkent az aktívum: áprilisban 629 millió euróról 537 millióra, májusban 410 millió euróról 291 millió euróra.

Kitért arra, hogy ezzel szemben a kivitel növekedésében jelentős lefelé mutató kockázatot hordoz az orosz-ukrán konfliktus. A két országba irányult tavaly a hazai kivitel 5,5 százaléka. Jól jelzi az ipari kilátások romlását a beszerzésimenedzser-index (BMI) megbicsaklása, emellett az év vége a szezonális hatások, valamint a magas bázis miatt várhatóan szintén nem lesz olyan acélos – vélekedett.

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint az adatokból az is látszik, hogy a legnagyobb visszaesést az orosz, illetve az ukrán export mutatta, 20, illetve 15 százalékkal. Jelentősen felülvizsgálta az eddigi adatokat a statisztikai hivatal, az első fél évben 300 millió euróval lett kisebb a mérlegtöbblet, a tavalyiban pedig 453 millió euróval, “ami nem kis összeg” – mondta. A felülvizsgálatokra azért van szükség, mert a vámhatárok megszűnése óta nehéz mérni a forgalmat, egy-egy autógyár utólagos pontosítása is nagyot mozdíthat a számokon, magyarázta. A külkereskedelmi mérleg többlete 6,85 milliárd euró lehet idén, eddig 7 milliárdot vártak.

Véleménye szerint ez érinteni fogja a GDP-statisztikát is, maximum 0,2 százalékponttal. Gabler Gergely szerint az látszik, hogy az export júniusban lényegében stagnált, augusztusban a Mercedes-gyár azonban kapacitásbővítést jelentett be, annak lesz még “pozitív lökete” az egész exportra. Az is lehet, hogy a tavalyi 1,1 százalékos GDP-növekedést 0,9 körüli értékre fogják csökkenteni a szerdai részletes adatok közzétételével – jegyezte meg.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a KSH adataira reagálva az MTI-vel közölte, hogy a külkereskedelmi forgalom élénkülése mögött mind a külső kereslet, mind a belső kereslet erősödése megfigyelhető. A behozatal növekedését a hazai fogyasztás bővülése mellett a növekvő ipari kibocsátás, valamint a járműgyártás dinamikus bővülése is támogatta – olvasható a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink