Elemzők: kétszámjegyű maradhat a bérnövekedés idén
Lassul ugyan a bérnövekedés üteme, mégis mintegy tíz százalékos vagy azt meghaladó bérnövekedésre számítanak idén éves átlagban az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első öt hónapban a bruttó és a nettó átlagkeresetek is 12,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban 323 400 forint, a nettó átlagkereset pedig 215 000 forint volt.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt írta: a tavalyi magas bázis miatt az év hátralevő részében lassabb bérdinamikára számít, azonban a munkaerőhiány gyorsabb bérnövelést kényszeríthet ki. Így éves átlagban 10,8 százalékos bérnövekedéssel számol, amely a várt 2,7 százalékos infláció mellett 7,9 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet. Kifejtette: a bérköltségek azonban mintegy 1,7 százalékponttal lassabban, megközelítően 9 százalékkal emelkedhetnek idén a bérterhek csökkentése miatt, ami az idén várható 8,5-9 százalék körüli nominális GDP növekedés mellett tarthatónak tűnik. Így a nemzetközi összehasonlításban alacsony bérhányad sem nő, tehát nem okozhat versenyképességi problémákat a nemzetgazdaságban.
Hozzátette: az idei várakozásukkal együtt 2013 óta közel 42 százalékkal nőhetnek a reálbérek, jövőre 8,5 százalékos bérnövekedés mellett 5,6 százalékkal emelkedhetnek a reálbérek, így 2013-2019 között már közel 50 százalékos lehet a reálbér növekedés. A fokozódó munkaerőhiány miatt, ami az egész térségre jellemző, akár erősebb is lehet a bérdinamika, így gyorsulhat a hazai – és kelet-közép-európai – bérek felzárkózása a nyugati bérekhez – jelezte.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megállapította, hogy a keresetek májusi emelkedése kismértékben elmaradt a 11,2 százalékos piaci várakozástól. Az emelkedő infláció mellett lehetségesnek nevezte, hogy idén a reálbér-emelkedés kismértékben elmarad a 10 százaléktól. Ugyanakkor hozzátette: a munkaerőhiány további felhajtóerőt képvisel majd.
Ismertette: a versenyszférában 11, míg a közszférában 9,9 százalékkal emelkedtek a bérek éves alapon, ezzel hosszú idő után először dinamikusabb volt a bérnövekedés a vállalkozásoknál, mint a költségvetési szerveknél. Ez elsősorban az utóbbi szektor nem havi rendszerességű kifizetéseinek visszaeséséhez kapcsolható, csak a rendszeres jövedelmeket vizsgálva továbbra is a korábbi a sorrend.
Virovácz Péter szerint a munkaerő iránti keresletben nem látható érdemi változás, amit jó hírnek nevezett. Kitért arra, hogy nemzetgazdasági szinten 1,4 százalékkal bővült az alkalmazásban állók létszáma, mindezt úgy, hogy a közfoglalkoztatottak száma tovább zsugorodott. A legnagyobb felszívó erővel a jelentősebb ágazatok közül továbbra is az építőipar rendelkezik – vélekedett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >OKSZ az inflációról: Ezt nem mi csináljuk!
Áprilishoz képest májusban az árrésstop ellenére 0,6 százalékkal emelkedtek az…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >