Elemzők: folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 09. 03. 11:35

Folytatódhat a következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom mérsékelt növekedése, bár a csütörtökön közzétett júliusi adat némi csalódást keltett az MTI-nek nyilatkozó elemzők körében, akik azt remélik, hogy a harmadik negyedévi gazdasági növekedést nem húzza vissza a belső fogyasztás alakulása.

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint júliusban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,4 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbit. Ezzel a vásárlási kedv júliusra elérte az egy évvel ezelőtti szintet. Az áprilisi mélyponthoz viszonyítva 10,6 százalékponttal növekedett a kiskereskedelem naptárhatással kiigazított volumenindexe.
A következő hónapokban tovább javulhat a kiskereskedelmi forgalom Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzőjének prognózisa szerint. A forgalom növekedését támogatja, hogy egyre többen térnek vissza munkahelyekre, illetve a teljes foglalkoztatásba, és a továbbra is dinamikus bérnövekedés mellett az elhalasztott fogyasztás is szerepet játszhat a kiskereskedelmi forgalom várható felfutásában. Ezzel szemben a magasabb munkanélküliség, bércsökkentések, részmunkaidők és fizetés nélküli szabadságok, valamint az összeomló idegenforgalom hátráltatja a kilábalást. Idén 1,3-1,8 százalékkal nőhet a kiskereskedelmi forgalom, jövőre pedig bázishatások miatt is 6 százalék feletti növekedésre számít a Takarékbank vezető elemzője.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte: júliusban a piaci várakozásnál gyengébb lett a kiskereskedelmi forgalom növekedése és úgy tűnik, hogy az újranyitást követő nagy hajrá csak egy hónapig tartott. Az egyes bolttípusokat nézve, alig volt olyan, ahol júliusban ne esett volna vissza jelentősen a forgalom éves növekedési üteme az előző hónaphoz képest.
A nyár folyamán további mérsékelt javulás várható, miközben a rövidtávú munkaerőpiaci támogatások kifutása ősztől csökkentheti a rendelkezésre álló jövedelmet, amitől ismét a kiskereskedelmi forgalom növekedésének lassulása várható.
A kiskereskedelmi adat csupán az első volt az új negyedévre vonatkozó adatok sorában, így korai lenne következtetéseket levonni a harmadik negyedévi kilábalásról: egy azonban biztos, a kezdés nem sikerült túl acélosra – összegezte az ING Bank szakértője.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője megállapította: a kiskereskedelem gyakorlatilag újraéledt, bár az elmúlt évek dinamikus növekedését egyelőre nem tudja hozni, amit részben az üzemanyagforgalomnak a nemzetközi turizmus fékeződése és az otthoni munkavégzés miatt bekövetkezett csökkenése, részben az okoz, hogy a háztartások egy részének csökkent a jövedelme. Ez alapján viszont remélhető, hogy a fogyasztás a harmadik negyedévben már nem húzza vissza a gazdasági teljesítményt, esetleg kis növekedést is mutat majd.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a többi ágazathoz hasonlóan bizonytalan a helyzet a kiskereskedelemben is a járvány, ezen belül a második hullám egyelőre nehezen megjósolható hatásai miatt. A makrogazdasági oldalról nézve fontos, hogy a bértömeg csökkent, a rövidített munkaidő, a növekvő munkanélküliség, valamint a fizetéscsökkentések miatt. Ez pedig gátolja a kiskereskedelem bővülését. Vannak további kérdéses tényezők. Egyrészt nem lehet tudni, hogy a háztartások rövid távon pótolják-e az elhalasztott vásárlásaikat. Másrészt, hogy miként alakul a kiskereskedelem főszezonjának számító karácsonyi időszak – tette hozzá szakember. Németh Dávid szerint a mostani kilátások szerint a legvalószínűbb, hogy az idei évet stagnálással zárja a kiskereskedelem. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink