Elemzők: az infláció miatt lassabban emelkednek majd a reálbérek

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 21. 11:32

A növekvő infláció miatt lassabban emelkednek majd a reálbérek az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

penz15

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint májusban 1,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4 százalékos volt a növekedés.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a KSH által vizsgált öt hónapban 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, így a reálbérek több mint 4 százalékkal emelkedtek éves összevetésben. Fontos azonban, hogy az infláció gyorsulni látszik, májusban és júniusban is nőttek az árak, és az év hátralévő részében az infláció mérsékelni fogja a reálbér-emelkedés ütemét – hangsúlyozta.

A jelenlegi kilátások alapján az elemző arra számít, hogy az idén éves átlagban 3-4 százalékkal nőnek a bruttó keresetek, a reálbér-emelkedés mértéke pedig 2,5-3,5 százalékos lehet.

Úgy vélte, a májusi béremelkedés üteme megfelel a várakozásoknak, a növekedés elsősorban a garantált bérminimum és a minimálbér emelésével magyarázható. Hozzátette: az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak bére nélkül tekintve a statisztikát, az átlagbér-emelkedés elsősorban a magánszektornak köszönhető.

A vállalkozásoknál ugyanis 3,4 százalékkal nőttek a keresetek éves szinten, ami meghaladja a közfoglalkoztatottak keresete nélkül számolt 3,1 százalékos nemzetgazdasági átlagos béremelkedést. Ezzel szemben a közfoglalkoztatottak nélkül a költségvetési intézményekben 2,5, a nonprofit szervezeteknél pedig 2,1 százalékkal nőttek a bérek – fogalmazott az elemző.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kifejtette: tavaly 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, a bruttó és nettó bérek a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4,9 százalékkal emelkedtek, ami 5 százalékot kissé meghaladó reálbér-növekedést eredményezett. Idén azonban 0,4 százalék körüli inflációra számít az elemző, 4 százalékos átlagos bérnövekedés mellett, aminek hatására 3,5 százalékkal nőhetnek a reálbérek. A reálbérek növekedési üteme az év vége felé az infláció élénkülése miatt lassulhat – tette hozzá.

Jövőre szintén 4 százalékos bruttó bérnövekedésre számít az elemző, ami az adóváltozások miatt 5,5 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhet, így a jövőre várt 2,5 százalékos infláció mellett 3 százalékkal emelkedhet a nettó reálbér.

A KSH legfrissebb adataival kapcsolatban kifejtette: a havi statisztikát jelentősen befolyásolja, hogy ismét megemelkedett a közfoglalkoztatottak létszáma, amelynek hatására az alkalmazásban állók létszáma a nemzetgazdaságban 5,3 százalékkal bővült, azonban a létszámnövekedés a közmunkaprogramok nélkül is elérte a 2 százalékot. Kedvező, hogy a vállalkozásoknál 2,6 százalékkal emelkedett az alkalmazottak száma, ami a versenyszféra növekvő munkaerő keresletét tükrözi.

Mint írta, idén a reálbérek és a foglalkoztatás folytatódó növekedése mellett a devizahitelek elszámolása növeli a háztartások elkölthető jövedelmét, így a háztartások fogyasztásának kissé 3 százalék feletti növekedésére számít az elemző, azonban az elmúlt években elhalasztott fogyasztás miatt nem kizárt ennél magasabb ütemű növekedés sem.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kormány intézkedéseinek, úgymint a munkát terhelő adók csökkentésének, a közszférában végrehajtott béremeléseknek, a munkahelyvédelmi akciótervnek, az aktivitást ösztönző intézkedéseknek, az alacsony inflációnak és a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak meghatározó szerepe van a reálbér növekedésében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink