Elemzők: a külföldi turisták hiánya is megmutatkozik kiskereskedelmi forgalom csökkenésében

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 06. 11:45

Az előző évi magas bázisadat és a külföldi turisták hiánya mutatkozott meg elsősorban a mérsékelt visszaesést jelző augusztusi kiskereskedelmi adatokban, de a masszív bérkiáramlás és a munkaerőpiac visszarendeződése a forgalom felfutásával bíztat – kommentálták a KSH legfrissebb jelentését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott adatai szerint augusztusban a nyers adat szerint 1,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakihoz képest.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint negatív meglepetést okozott a kiskereskedelem augusztusi teljesítménye. A piaci konszenzus jelentős növekedéssel számolt – jelezte az MTI-nek küldött kommentárjában.
Meglátása szerint a tavalyi magas bázis okozta az éves index visszaesését. Idén a korlátozott lehetőségek miatt a belföldi turizmus nagyban élénkült, ugyanakkor ez inkább a szolgáltatószektor teljesítményét segítette, nem pedig a kiskereskedelmi értékesítést. A hiányzó külföldi turistaforgalom, amely nagyobb arányban hat a kiskereskedelemre, pont a nyári szezon csúcspontját gyengítette.
A nagyképet tekintve tehát az első felpattanást követően egyre mérsékeltebb ütemben zajlik a gazdasági kilábalás. A munkaerőpiaci támogatások kifutása ősztől csökkentheti a rendelkezésre álló jövedelmet, tovább mérsékelve a kiskereskedelem bővülését. Az erős július és gyengébb augusztus ellenére továbbra is úgy látja, hogy az előző negyedévhez mérve a harmadik negyedév minden idők legnagyobb növekedését hozhatja.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője is a külföldi turisták elmaradását említette elsőként a kiskereskedelmi forgalom visszaesésének magyarázataként. Ide sorolta azt is hogy óvatosabbá váltak a háztartások, illetve az infláció növekedését, ami csökkenti a háztartások vásárlóerejét, míg az otthoni munkavégzés az üzemanyagforgalmat mérsékli. Az adatokból ugyanakkor az is látszik, hogy a fogyasztás csak kismértékben maradt el augusztusban is az egy évvel korábbitól, azaz a gazdaság visszaesésének nem ez a fő okozója, abban nagyobb szerepe lesz az export és a beruházások mérséklődésének. A kiskereskedelmi forgalom ismételt növekedési pályára állásának feltétele a háztartások óvatosságának oldódása, jövedelmi helyzetük javulása, az üzemanyagforgalom növekedése, illetve a külföldi turisták visszatérése – sorolta a Századvég Gazdaságkutató szakembere.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzőjének kommentárja szerint a következő hónapokban tovább javulhat a kiskereskedelmi forgalom, hiszen egyre többen térnek vissza a munkahelyekre, illetve a teljes foglalkoztatásba. Mintegy 170 ezer egészségügyi dolgozó kapott fél millió forint jutalmat, júliustól 10 százalékkal emelkedett a pedagógusok, 30 százalékkal a szakiskolai oktatók, novemberben 20 százalékkal az egyészségügyi szakdolgozók bére, jövő év elején pedig érdemi béremelést kapnak az orvosok. A továbbra is dinamikus bérnövekedés mellett az elhalasztott fogyasztás is szerepet játszhat a kiskereskedelmi forgalom várható felfutásában. Ezzel szemben a magasabb munkanélküliség, bércsökkentések, részmunkaidők és fizetés nélküli szabadságok, valamint az összeomló idegenforgalom hátráltatják a kilábalást, amire a járvány második hulláma kifejezett kockázatot jelent. A Takarékbank elemzője szerint idén 1,3-1,7 százalékkal nőhet a kiskereskedelmi forgalom. A járványhelyzet előtti szint elérése az idei év végén, a jövő év elején várható. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink