Élelmiszeripari támogatások a láthatáron
A mezőgazdasági termékek értéknövelése céljából új élemiszeripari támogatások indulnak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretén belül.
A kiírás szerint három célterület köré összpontosulhatnak a beruházások: a versenyképesség fokozása és a termékszerkezet átalakítása, az élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi feltételek javítása, ide értve az az energiafelhasználás és az üzemirányítási rendszerek ésszerűsítését, valamint új vágópontok létrehozása vagy a meglévők korszerűsítése.
Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági termelők egyaránt nyújthatnak be támogatási kérelmet október folyamán. Azok pályázhatnak, akiknél a foglalkoztatottak száma nem éri el a 750 főt, az éves nettó árbevétel nem haladja meg 200 millió eurónak megfelelő forintösszeget.
Az igénybe vehető támogatás 8 ezer és 1,6 millió euró közötti forintösszeg. Egy projektgazda akár ötször is pályázhat, de 2007-13 között a támogatás együttes összege nem haladhatja meg a 3 millió eurónak megfelelő forintösszeget. A legfeljebb 20 százalékos előleg felvételére is mód nyílik.
A mezőgazdasági termékek értéknövelését célzó intézkedés előző benyújtási szakaszában 547 kérelem érkezett több mint 58 milliárd forint értékben, amelyekből 436 bizonyult támogatásra érdemesnek. A közel 47 milliárd forint megítélt támogatásból máig mintegy 9 milliárd forint kifizetése történt meg – közli a Szabad Föld Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >