Élelmiszerek egyesült államokbeli exportjáról tárgyalt az agrárminiszter
A magyar víziszárnyasok amerikai exportjáról és a mangalicasonka szállításának lehetőségeiről is tárgyalt az Egyesült Államokban a magyar agrárminiszter kedden.

(Fotó: Pelsőczy Csaba)
Nagy István amerikai látogatásának második napján a tudományos együttműködésekről, az egyetemi képzések akkreditálásáról, kölcsönös elfogadásáról is egyeztetett az Egyesült Államok mezőgazdasági miniszter-helyettesével. Óriási lehetőségnek nevezte a Debreceni Egyetem együttműködését Dél-Dakota állam egyetemével, valamint a magyar Állatorvostudományi Egyetem diplomájának akkreditálását az Egyesült Államokban. A miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatban arról is beszámolt, hogy megállapodás született a regionalizációs szabályozásról zajló egyeztetések felgyorsításáról, amelyek révén megnyílhat az út a magyar termékek előtt Amerikába, valamint az állategészségügyi szabályozásokról is szó esett tárgyalásain.
Nagy István azt is elmondta, hogy találkozott az Egyesült Államok szövetségi agrárminisztereit tömörítő tanács vezetőivel
Szavai szerint ez „olyan tapasztalatcserét és szövetségépítést jelent, ami segít hosszútávon megalapozni a magyar agrárium sikerét is”. Emellett tárgyalt a Képviselőház mezőgazdasági bizottságának elnökével is. A miniszter fontosnak nevezte az összefogást az éghajlatváltozás hatásainak kezelésében. Óvott attól, hogy a mezőgazdaságot nevezzék a klímaváltozás egyértelmű felelősének, ugyanakkor lényegesnek mondta a technológiaváltást, és azt, hogy miként tud hozzájárulni a mezőgazdaság a klímaváltozás negatív hatásainak mérsékléséhez. Példaként hozta, hogy Magyarországon minden idők legnagyobb erdősítési programja zajlik, valamint a legnagyobb technológiai megújulás az állattartásban és feldolgozóiparban. Az éghajlatváltozás kapcsán megállapította, hogy létezik egy humanitárius felelősség abban, hogy azok az államok nagyobb segítségben részesüljenek, amelyeket jobban érint.
Nagy István hétfőn részt vett az amerikai kormány által is szervezett, AIM for Climate éghajlatváltozási konferencián
Ennek résztvevői arra keresték a választ, hogy a mezőgazdaság miként tud felkészülni, alkalmazkodni a változó környezeti feltételekhez, valamint segíteni a klímaváltozás hatásainak leküzdésében, ellensúlyozásában. A miniszter Washingtonból Indiana államba utazott, az amerikai mezőgazdaság számára kulcsfontosságú szövetségi államba, ahol Indianapolis-ban tárgyal politikai vezetőkkel és az üzleti szféra képviselőivel. Ezt követően Nagy István Chicagoba is ellátogat.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >Továbbra is kockázatot jelent a horvátországi afrikai sertéspestis járványhelyzet
A horvát Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium tájékoztatása alapján 3…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megérkezett az OKSZ kommentár a májusi kiskereskedelmi adathoz
A májusi kiskereskedelmi adatok újabb figyelmeztetést hordoznak: a kormányzat által…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Csökkent a kiskereskedelem lendülete májusban
A húsvéti költések után lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése májusban:…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: A nagyobb lendületre vár a kiskereskedelem
A május elég rosszul alakult a boltokban, különösen az élelmiszerüzletekben,…
Tovább olvasom >