Élelmiszerek biztonságban
Közel 400 résztvevő jelenlétében tartották november 5-én az idei IFS Élelmiszer-biztonsági Konferenciát a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karán. A rendezvényen a terület újdonságairól, szabványairól és gyakorlati módszerekről volt szó.
Az előadások előtt Marek Marzec, az IFS üzletfejlesztési tanácsadója köszöntötte a konferencia résztvevőit. A szünetben a lengyel származású szakember a Trade magazin kérdésére válaszolva elmondta, hogy az élelmiszer-biztonság annál fontosabb, minél hosszabb az ellátási lánc. Tapasztalata azt mutatja, hogy a lengyel cégek többsége ügyesen kihasználva az EU csatlakozás nyújtotta lehetőségeket, számos terméket tud exportálni szerte a világba. Az exportra kerülő termékek esetében a szabványok szerinti gyártás és annak tanúsítása hatványozottan fontos.
Ellenőrzések és bírságok
Dr. Helik Ferenc, a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője az élelmiszer-biztonsági hivatal éves eredményeivel kezdte előadását. Az 1130 ellenőrzés során 4470 tonna termékkel kapcsolatban kellett intézkedjenek, ezek közül 1980 tonnát meg is semmisítettek. A kiszabott bírság 639,2 millió forintra rúgott, továbbá 8,8 milliárd forintnyi áfa- és adóelkerülést állapítottak meg munkatársai.
Az élelmiszerrel érintkező anyagokkal kapcsolatos IFS-szabványokat és a vonatkozó előírásokat mutatták be előadásukban Kata Anette és Balogh Tamás, a DNV munkatársai. A prezentáció során hangsúlyozták, hogy nemcsak az élelmiszert csomagoló anyagok érintkeznek a termékekkel, hanem a gyártás során használt eszközök is, és ennek megfelelően például játék lapáttal sem lehet fűszert adagolni.
Ahhoz, hogy termékeinket megkülönböztessük a piacon, az új vevői elvárásoknak is meg kell felelni. Dr. Bajkai Andrea, az SGS munkatársa a fenntartható pálmaolaj (RSPO) szabványát és a fenntartható kávé, tea és kakaó (UTZ) szabványát ismertette, de bemutatta a vallási kisebbségek számára fontos kóser és HALAL szabványokat is. Ez utóbbiak iránt egyre nagyobb az érdeklődés a hazai termelő vállalatok között.
A PAS 96 élelmiszervédelmi útmutató nem kötelező jellegű javaslatait ismertette következő előadóként Laczkó György, a Bureau Veritastól. A guideline alkalmazott eljárások gyűjteménye annak érdekében, hogy az élelmiszerek és italok biztonsága ne sérülhessen, azokat ne szennyezhesse, vagy azokkal való ellátásban zavart ne okozhasson az ellátási láncban semmilyen rosszindulatú vagy ideológiai alapon motivált támadás.
Gyakorlati megoldások
Ha az élelmiszergyártó cég ki szeretne lépni a kis manufaktúrák világából, akkor bizony másokra kell bízza a gyártási folyamat felügyeletét – kezdte előadását Illés Attila, a Bizerba ügyvezetője. A gyártás során ügyelni kell, hogy ne kerüljön idegen anyag a termékbe, mert a média hatására a fogyasztók hamar elpártolhatnak tőle. Gyártás után nem csak a termékek mennyiségének ellenőrzése javasolt, de érzékszervi tulajdonságaikat is ellenőrizni kell. Mindkét felügyeletre léteznek már jól kidolgozott, gépiesített megoldások.
Minden ipari gép akkor termel jövedelmet, ha dolgozik, viszont csak akkor termelhet jó és biztonságos terméket, ha rendszeresen ki is takarítják. Ekkor a gép pihen. Ezt az időt ki lehet és ki is kell használni, figyelmeztetett Wicha János, az Ecolab képviselője.
A takarítás során jelentkező gyakori problémákra összpontosítva dolgozták ki az AMSA Higiénia Kft. által forgalmazott termékeket, melyekből a cég vezetője, Antal Péterné hármat is bemutatott előadásuk során.
Jogszabályok, pályázatok
A tápértékszámítás, -mérés és -jelölés kérdéseivel foglalkozott dr. Szigeti Tamás és Balázs Gábor (Wessling) előadása. Az előadók ismertették a mért vagy számolt tápértékadatok 100 grammra vagy milliliterre történő megadásakor jelentkező nehézségeket. Elmondták, figyelembe kell venni, hogy a táblázatok alapján számolt és a laboratórium által mért érték nem lesz ugyanaz.
Az élelmiszeripari termelők számára elérhető kormányzati és uniós pályázatokról tartott előadást Kiss M. Zoltán, az Oldcet Kft. képviselője, a rendezvény zárásaként pedig Deák Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője jogszabályi aktualitásokról, illetve a gyermekek közétkeztetési problémáiról beszélt.
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >A Nébih cukkini vetőmagot vizsgált a Szupermenta programban
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkini vetőmagokat vizsgáltak a…
Tovább olvasom >Csapdázással segíti a Nébih a zárlati károsítók felderítését
A hazai mezőgazdaság és növényvilág szempontjából rendkívül jelentős a kiemelt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >