Élelmiszerbiztonság tananyagot fejlesztett négy hazai egyetem
Élelmiszerbiztonság tananyag készült négy magyarországi felsősoktatási intézmény fejlesztésében, a projektben a debreceni, a szegedi, nyugat-magyarországi egyetem, valamint az egri főiskola vett részt – erről Jávor András, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese beszélt az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Az angolul és magyarul elkészült tananyagot nappali és levelező oktatásban, alap- és mesterképzésben szeretnék tanítani. A megszerzett tudást az élelmiszer-előállításban, élelmiszer-feldolgozásban, táplálkozástudomány területén lehet majd hasznosítani.
A rektorhelyettes kifejtette, hogy az élelmiszeripar és az élelmiszer-előállítás nagyon dinamikusan változó terület, amelyhez folyamatosan kell alkalmazkodni, ezt a célt szolgálta projekt. Példaként említette, hogy egyre több az elvárás az élelmiszerekkel szemben, egyre több igazolást kell kiállítani a termék minőségéről vagy arról, hogy kik fogyaszthatják.
Hozzátette, hogy a négy felsőoktatási intézményen belül 17 kar vett részt a fejlesztésben, bölcsészek, orvosok, mezőgazdászok, élelmiszeripari szakemberek, táplálkozástudósok dolgoztak a projekten. Az eredmény egy olyan komplex tananyag lett, amely valamilyen formában az egyetemek szinte valamennyi hallgatójához eljut majd.
A projekt egyik törekvése volt az is, hogy az előállított élelmiszeripari termékek megbízhatóságáról tanúsítványt lehessen kiállítani. Az egyetem által létrehozott kutatóintézet kapcsolatban fog állni egy olyan klaszterrel, amely mögött 88 élelmiszergyártó vállalat áll, 300 milliárd forintos termelési értékkel. A vállalkozások, ha igénylik, „az egyetem ajánlásával” vagy a „klaszter ajánlásával” tanúsítványt kaphatnak – ismertette a rektorhelyettes. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fehérje, bélrendszeri egészség és mentális jóllét – Ezek a trendek formálják a globális élelmiszeripari innovációt 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: A magyar élelmiszerek biztonságát minden eszközzel megvédjük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



