Élelmiszer-politikai csúcstalálkozó a berlini Grüne Wochén

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 06. 00:06

A berlini Grüne Woche élelmiszervásár a kiállító cégek kínálata mellett egyre nagyobb szerepet játszik a piacszervezés politikai vonatkozásában.

Jövő év január 21-ére több mint 50 ország mezőgazdasági miniszterét, továbbá a tudomány és gazdaság képviselőit várják a vásár keretében tartandó, három napos Globális élelmiszertermelési és agrárgazdasági fórumra.
A magyar részvétel értékes előzménye, hogy idén hazánk volt a Grüne Woche partnerországa, és vállalataink élelmiszer-kínálata sikeresen került a vásár fókuszába. A jövő az AMC koncepciójának alakulásától függ. Azzal kapcsolatban Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára egy augusztus elején megjelent interjúban kijelentette:
– Az Agrármarketing Centrum legfontosabb feladata a hazai piacok visszaszerzésének elősegítése lesz, mivel az uniós csatlakozás óta harminc százalékra nőtt az importáruk jelenléte a kiskereskedelmi forgalomban, ezenfelül pedig a magas hozzáadott értékű termékek exportja visszaesett. A drágább nemzetközi promóció helyett itthon kellene a marketing segítségével a hazai fogyasztókat meggyőzni, hogy a magyar árukat részesítsék előnyben. Ez nem jelenti azt, hogy a fontos nemzetközi vásárokon ne lennénk jelen, a hangsúly azonban a költségek racionalitásán van.
A január 21-től 30-ig tartó Grüne Woche fontos híre, hogy legközelebb Lengyelország lesz a díszvendég. A kitüntetett szerep egybeesik a lengyel cégek rendszeres kiállítói részvételének 25. évfordulójával. Rekord nagyságú, 1000 négyzetméteresnél nagyobb közösségi standdal készülnek sokszínű élelmiszer-termelésük bemutatására, a berlini vásárközpontban – jelenti tudósítónk, Bajai Ernő.







Kapcsolódó cikkeink