Élelmiszer helyett a szépségápolás terén erősít a Tesco

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 01. 21. 10:16

A Tesco a közeljövőben a szépségipar területén folytatná a terjeszkedést új szolgáltatások és termékek bevezetésével. Az angol kezdeményezés a hazai áruházakban is visszaköszön, a cégnél a szépségápolási területek üzleten belüli önállóbb megjelenítésére törekszenek.

Míg korábban az élelmiszer volt a Tesco fókuszában, addig az utóbbi időben mind erősebben diverzifikálnak az áruházláncok. A hipermarket-lánc időről-időre új szegmensekben próbál minél nagyobb szeletet kihasítani a piaci tortából, a terjeszkedés kezdeti szakaszában alaposan ráijesztve az ott tevékenykedő cégekre. Ilyen például a felnőtt ruházat, melyben hat év alatt itthon is komoly pozícióra tettek szert. De piaci források szerint más szegmensekben, így a bébi- és gyerekruha, vagy az utazásközvetítés területén is „megkerülhetetlen” piaci szereplő a magyar Tesco.

Természetesen a cég szempontjából hazai, azaz brit piacon még szerteágazóbb a Tesco tevékenysége, hiszen ott egyebek mellett a pénzügyi termékek terén is komoly részesedéssel bír a vállalat (Lásd: A bankokat riogatja a Tesco). A kiskereskedelmi lánc most egy már létező, de eddig periférikusnak tartott szegmensben tervez komoly erősítést. A hipermarket-lánc ugyanis határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy az egészség- és szépségápolási termékek piacán a legnagyobb szereplővé váljon.
A Blaha Lujza téri új pláza
A Blaha Lujza téri új plázaTekintse meg galériánkat!

Az áruházakban már ez idáig is kapható hagyományos szépségápolási termékeken túl új, prémium kategóriás márkák forgalmazásával a legnagyobb drogériákkal venné fel a versenyt a cég. Törekvéseik arra irányulnak, hogy „jobbakká váljanak, mint a Boots”, mely az egyik legnagyobb egészségmegőrző és szépségápolási termékeket forgalmazó drogérialánc Angliában.

2012-re egy komplett szépségápolási üzletág koncepcióját valósítanák meg legalább 70 áruházzal, ahol a már megszokott kedvezőbb árú kínálat mellett olyan exkluzív márkák termékei is megjelennének a polcokon, mint a Clarins vagy a Clinique. Neil Saunders, a Tesco szakigazgatója szerint, – akit a Brandrepublic című lap idézett – ezek a minőségi márkák egy gyorsan növekedő új piacot nyitnának meg a cég előtt. Becslésük szerint az új termékekből már az első évben közel 15 millió fontos forgalmat bonyolítanak majd le. A vásárlókat segítené egy, az áruházi kínálatot kiegészítő online rendszer is.

A magyar Tesco is a szépségápolásban erősít

Iglódi-Csató Judit a Tesco Globál Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatója az mfor.hu megkeresésére elmondta, hogy jelenleg Angliában és hazánkban is egyaránt a szépségápolási területek üzleten belüli önállóbb megjelenítésére törekednek, a környezettől elkülönülő, figyelemfelhívó bútorokkal, padlóval. Jelenleg ilyen stílussal a budaörsi áruházban találkozhatnak a vevők, de országos szinten a nagyobb áruházaikban is szeretnék megvalósítani a speciális megjelenést.
Kérdésünkre elmondta, hogy a legutóbb bevezetett fejlesztés, az önkiszolgáló pénztárak számának növelése is a terveik között szerepel a közeljövőben.

A folytatás az mfor.hu oldalán olvasható.

Kapcsolódó cikkeink