Élelmiszer-árplafont követelnek a német fogyasztók
Az ukrajnai háború következtében az élelmiszerárak olyan meredeken megemelkedtek, hogy egyes fogyasztóknak most erősen vissza kell fogniuk vásárlásaikat. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint ezt a fogyasztók a politikusokon kérik számon.
A megkérdezettek 91 százaléka követeli az élelmiszerek esetében árplafon bevezetését és mindössze 9 százalék gondolta úgy, hogy a kormánynak ki kellene maradnia az árképzési folyamatból.
„A vásárlók az élelmiszerárak emelkedését olyan súlyosnak élik meg, hogy minden lehetőséget meg akarnak ragadni, hogy ismét olcsóbban vásárolhassanak” – összegezte Vanessa Seip, az Oliver Wyman vezetési tanácsadó cég kiskereskedelmi szakértője egy 1000 németországi fogyasztó körében végzett reprezentatív felmérés eredményeit.
Valószínűleg a benzinárkedvezmény és a gázárfék hatására a válaszadók mintegy fele támogatta az áremelések termékcsoporttól függő korlátozását. A válaszadók egyharmada gondolja úgy, hogy megoldást jelenthet a kormány által meghatározott árplafon bevezetése egy átlagos bevásárlókosárra vonatkozóan. A megkérdezettek 10 százaléka támogatná a menzai étkeztetés állami támogatását.
Míg 2020-ban az összes fogyasztó 79 százaléka jónak vagy nagyon jónak ítélte a kiskereskedelem teljesítményét, addig két év alatt ez az érték 36 százalékra csökkent. A felmérés szerint a kiskereskedelmi ágazat teljesítményét 18 százalékuk nem megfelelőnek vagy gyengének tartja.
„A Covid-válsággal ellentétben, amikor a fogyasztók jó bizonyítványt adtak a kiskereskedőknek és a védelmi koncepcióiknak, az infláció idején úgy érzik, hogy magukra maradtak” – mondta Seip.
Kapcsolódó cikkeink
A Biolanddal együttműködve bővíti bio kínálatát a REWE
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Most először olcsóbbak a növényi alternatívák az állati eredetű élelmiszereknél Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minőségvezérelt újrapozicionálás az Aldi Südnél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
