Electro World: két újabb üzlet sorsa bizonytalan
Másfél hónapon belül további két áruházát zárhatja be az Electro World. Jelenleg az Arena Plazabeli és az egri üzlet sorsa bizonytalan.
Amint Nagy Károly András, a cégcsoport vezetője elmondta, az Aréna Plazában lévő, egykor 5 ezer négyzetméteren nyitott, de a jelenlegi tulajdonosi kör által megfelezett méretű áruház továbbra is veszteséges. A pláza működtetője ugyanakkor nem tudta kiadni az EW által kiürített területet, így egyelőre tárgyalások folynak, csak az biztos, hogy április 29-ig marad az EW az Arenában.
A másik bizonytalan jövőjű az egri áruház, ahol ugyan nincs konkurencia, ám a vásárlóerő és a forgalom gyengesége miatt itt is állandó a veszteség.
Jelen pillanatban nyolc plusz egy áruháza működik a cégnek és ez a plusz egy azt jelenti, hogy a győri áruház a múlt héten bejelentettekkel ellentétben mégsem kezdte meg újra a működést. A győri Duna Center bevásárlóközpont üzemeltetője ugyanis az EW szerint jogellenesen március 12-én lezárta az áruházat, mivel a cég tartozik a bérleti díjjal. Egyelőre annyi biztos, hogy pénteken lesz a győri jegyzőnél az EW és a Duna Centert üzemeltető vállalkozás között a birtokvédelmi tárgyalás.
Az elektronikai áruházakat működtető Electro World Kft. jelenleg ideiglenes fizetési moratórium alatt áll, várja a Fővárosi Ítélőtábla döntését a benyújtott csődvédelmi kérelemről, miközben jelentős konszolidációs lépéseket is tesz a nyereséges működés érdekében – mondta Nagy Károly András, az Electro World cégcsoport vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >