Eladja a svéd Essity a hongkongi Vindában lévő többségi tulajdonát
A svéd Essity elindította a hongkongi Vinda Internationalben meglévő 52%-os részesedésének eladását – közölte a Reuters két, a kialakult helyzetet ismerő forrásra hivatkozva.
Az eladással kapcsolatban az Essity tanácsadója a Bank of America, amely információkat juttatott el a potenciális vevőkhöz, köztük számos magántőkealapnak – jelezte az egyik forrás és egy harmadik, az ügy részleteit ismerő személy.
A részesedés értéke a keddi (május 16.) záráskor 1,7 milliárd dollár volt.
Az első körös, nem kötelező érvényű ajánlatokat az egyik forrás szerint június végéig kell benyújtani.
Az érdekelt felek vizsgálják a tranzakció lehetséges struktúráit, és az Essity 52%-os részesedésére tett ajánlat akár a teljes vállalat felvásárlását is elindíthatja – mondták a források, hozzátéve, hogy a tárgyalások még nagyon korai szakaszban vannak.
A svéd higiéniai termékeket gyártó vállalat a múlt hónapban közölte, hogy stratégiai felülvizsgálatot kezdeményezett a Vindában lévő részesedésének tekintetében, mert csökkenteni kívánja a fogyasztói papírzsebkendő üzletág részesedését a csoport értékesítéséből.
Az Essity szóvivője elmondta, hogy a felülvizsgálat még épp csak elkezdődött és mondanivaló hiányában nem kommentálta a „piaci híreszteléseket”. A Vinda nem válaszolt azonnal a megkeresésre és a Bank of America sem kívánt nyilatkozni.
Az 1985-ben alapított Vinda fő üzleti szegmensei közé tartoznak a papírzsebkendők, az egészségügyi betétek, valamint a felnőtt- és babapelenkák.
A vállalat honlapja szerint 8 márkával és 13 gyártóbázissal rendelkezik, amelyek közül 10 Kína szárazföldi területén található.
Kapcsolódó cikkeink
Friss kutatás: a vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Akár napi 20 munkamegszakítás, extra dolgozói stressz és jelentős pazarlás forrása a gyárakban a tisztítás, pedig lenne megoldá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kivonul a Deliveroo Hongkongból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >