Ehető tücsökfajra bukkantak Kenyában
A nairobi székhelyű Nemzetközi Rovarfiziológiai és -ökológiai Központ (ICIPE) kutatója, Tanga Mbi az egyiptomi Sarm es-Sejkben megrendezett ENSZ Biodiverzitási Konferencián számolt be az új ehető tücsökfajról, amely mind az emberi, mind az állati fogyasztás szempontjából nagy reményekkel kecsegtet – olvasható az origo-n.
Kép: Icipe
Jelenleg nincs semmilyen tudományos irodalom erről az újonnan azonosított fajról, mert egészen mostanáig egy másik fajhoz, a házi tücsökhöz (Acheta domesticus) sorolták” – mondta Mbi, hozzátéve, hogy kollégáival a Scapsipedus icipe tudományos nevet adták a fajnak.
A Zootaxa című folyóiratban publikált tanulmányuk készítésekor a szakemberek az új faj élőhelyeire, molekuláris és morfológiai jellegzetességeire, a hímek ciripelésére és a rovar tápértékére összpontosították a vizsgálataikat.
A kutatók a központban tesztelték a rovar tenyésztésének legoptimálisabb módjait különböző hőmérsékleti viszonyok között. Mbi szerint kutatásaik idővel lehetővé teszik majd a Scapsipedus icipe, mint újfajta összetevő használatát az emberi fogyasztásra szánt ételekben és állattakarmányokban.
A szakemberek azt is vizsgálják, hogy a tücsökfaj takarmányként való hasznosításának milyen lehetséges kockázatai lehetnek a táplálékláncon felfele haladva, illetve, hogy ezeket a kockázatokat miként lehetne csökkenteni. (MTI, Icipe, origo)
Kapcsolódó cikkeink
100%-ban megújuló energiára vált a Henkel kenyai gyártóüzemében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy őslakos csoport szólalt fel a Lipton kenyai teabirtokának eladása ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták az agrártárca finanszírozásával megvalósult kenyai mintafarmot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkopott a Labubu-láz: zuhannak az árak a másodpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >