Együttműködik a Versenyhivatal és a Corvinus Egyetem a hazai közgazdaságtudomány fejlődéséért
Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) a magyar közgazdaságtani szaktudás fejlesztéséért és támogatásáért. A megállapodás hallgatói és kutatói szinten egyaránt hatékony keretet biztosít a versenyhatóság és az egyetem közötti tudásmegosztásra.
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, illetve Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora és Domahidi Ákos, az egyetem kancellárja a két intézmény jövőbeli együttműködéséről állapodott meg a magyar közgazdaságtudomány fejlesztése és támogatása érdekében. A GVH széles körben – többek között gyakorlati oktatási programok és projektek szervezésével, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával és képzőműhelyek támogatásával – segíti majd elő a versenyközgazdaságtani és versenypolitikai témák oktatását és kutatását. Az egyetem pedig többek között napjaink egyik legfontosabb tudományterületével, a viselkedés-közgazdaságtannal kapcsolatos tréninggel támogatja a versenyhatóság munkatársait.
„A versenyhatóság feladatainak ellátásához szüksége van a jövő közgazdasági elemzőinek munkájára. Az egyetem hallgatóinak és kutatóinak pedig szükségük van a nálunk felhalmozott, speciális tudásra és gyakorlati tapasztalatra, amelynek elsajátítására nincs máshol lehetőség. A most aláírt megállapodás így egyaránt szolgálja a tiszta verseny előnyeit, vagyis a magyar fogyasztók érdekeit és a hazai közgazdaság-tudomány fejlődését – mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
„Az Egyetem nagy hagyományokkal rendelkezik a közgazdász képzésben. A megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy a hallgatók a közgazdaságtani, piacelméleti és szabályozási kérdéseket valós körülmények között, valós adatokon és eseteken keresztül elemezhessék, ezáltal a munkaerőpiacon keresett és értékelt kompetenciákat szerezhetnek” – mondta Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora.
Az együttműködési megállapodás a GVH honlapján érhető el.
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: A magyar nyelvi modellek fejlesztése nemzeti szuverenitási kérdés
Szakmai egyeztetésen fogadta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >GVH: áprilisban Magyarországon egyeztetnek a világ versenyhatóságainak vezető közgazdászai
Április 23-25. között a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzetközi…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >