Együttműködik a Tesco és a KDFSZ a pótlékfizetés kivizsgálásában

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 23. 00:01

A pótlékfizetésről egyeztetett a Tesco és a cégnél működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke az egyeztetés után azt mondta: az érdekképviselet és a Tesco együttműködik az ügy kivizsgálásában.

A múlt héten találgatások jelentek meg a sajtóban, amelyek szerint a TESCO nem fizette ki a beosztás áttervezése miatt megvalósuló rendkívüli munkavégzés esetén járó pótlékokat.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) kedden kezdett munkaügyi ellenőrzést a Tescónál, a kontroll során kitérnek a nyilvántartások vezetésére is – mondta akkor az MTI-nek Gedeon András, az OMMF szóvivője. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csalás miatt ismeretlen tettes ellen folytat jelenleg eljárást.
Bubenkó Csaba szerdán elmondta: elindult az egyeztetés a Tescóval, és abban maradtak, hogy a munkáltató egy hónapon belül a szakszervezet rendelkezésére bocsátja a hét napon belüli áttervezéssel kapcsolatos belső szabályokat. Hangsúlyozta: a szakszervezet a továbbiakban is nyitott az egyeztetésre az ügy kivizsgálásában, és most várják a hét napon belüli áttervezésekkel kapcsolatos szabályzatokat és utasításokat. Az érdekképviselet felajánlotta azt is, hogy segítenek a munkáltatónak a kivizsgálásban, mivel "tudomásunk van róla, hogy azokban az áruházakban, ahol a mi szakszervezetünknek tagjai vannak, ott ezek az esetek előfordultak." A munkáltató ígéretet tett arra is, hogy az érdekképviselet által bemutatott, az üggyel kapcsolatos dokumentumokat ki fogják vizsgálni – fűzte hozzá.
Iglódi-Csató Judit, a Tesco szóvivője az MTI-nek az egyeztetésekről elmondta: mielőbb eljuttatják a szakszervezetnek a vonatkozó belső szabályzatot, valamint nyitottak a további egyeztetésekre is. Hozzáfűzte: a Tesco 200 magyarországi áruháza közül egy áruház kapcsán vetett fel kérdéseket a szakszervezet, de itt sem szolgáltak konkrétumokkal. Ennek ellenére kivizsgálják az esetet. Kiemelte: a Tesco, a belső vizsgálat részeként magyar és nemzetközi ügyvédi irodákkal is felvette a kapcsolatot, amelyek egybehangzóan úgy vélekedtek, a Tesco a munkajogi szabályok szerint járt el a 7 napon belüli áttervezések esetén járó juttatások kifizetésekor, sőt, még többet is fizettek a Munka törvénykönyvében foglaltaknál – írja a Világgazdaság Online.





Kapcsolódó cikkeink