Együttműködési megállapodást kötött az agrárkamara és a nemzeti kereskedőház
A 2014. május 8-án Budapesten aláírt dokumentum rögzíti, hogy az agrárium stratégiai fontosságú ágazat, amelynek fejlesztése, versenyhelyzetének javítása, illetve a magyar kis- és középvállalkozások külpiaci megjelenésének erősítése közös cél, és ehhez a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. hatékonyan járul hozzá nemzetközi kapcsolatrendszerével, kereskedőház-hálózatával, külkereskedelmi szakismereteivel.
A megállapodás célja, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) gazdasági érdekeik kölcsönös figyelembevételével együttműködjenek a magyar agrár- és élelmiszergazdasági vállalkozások exportlehetőségeinek feltárása, kihasználása, exportvolumenének növelésében érdekében. Ezt segíti egymás tevékenységének megismertetése, népszerűsítése, illetve az egyeztetett közös megjelenés a hazai és külföldi vásárokon, kiállításokon.
Az MNKH Zrt. üzleti és szerződéses alapon működő tevékenységét figyelembe véve vállalja, hogy az exportpiacok alapos megismerése érdekében az egyedi, speciális piaci információkat, adatokat a Kamara tagjai számára elérhetővé teszi, az exporthoz szükséges dokumentációs igényeket ismerteti. A NAK pedig azt vállalja, hogy ha agrártermékekre exportmegkeresés érkezik, arról tájékoztatja MNKH Zrt.-t.
A megállapodást Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Kerekes György, az MNKH Zrt. vezérigazgatója írta alá.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >