Együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Terméktanács
Megújította együttműködési megállapodását a K&H Bank és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az újabb három évre szóló szerződés értelmében a K&H kiemelt pártoló tagként – többek között – tanácskozási joggal vehet részt a szervezet eseményein, továbbá rendszeres kétoldalú egyeztetések megszervezésével támogatja annak eredményes működését és céljainak elérését.
A K&H 2012 óta kiemelt pártoló tagja a Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére került sor Budapesten. A megállapodást Mélykuti Tibor, a Terméktanács elnöke és Tresó István, a K&H Agrárüzletág ügyvezető igazgatója írta alá.
„A tejágazatnak az elmúlt hat évben számos kihívással kellett szembenéznie. Ilyen volt például az orosz embargó, a felvásárlási ár és a mennyiség ciklikus változása, a csupán részlegesen megvalósuló áfacsökkentés és az olcsó import tömegtermékek elterjedése. Mindebből jól látszik, hogy mi mindennel kellett és kell jelenleg is megküzdenie az ágazatnak” – mondta el Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. „Ezért is fontosak számunkra az ilyen szakmai együttműködések, hiszen úgy gondoljuk, ezek révén juthat előrébb az ágazat. A mögöttünk álló nehéz évek ellenére nemcsak fennmaradt, de növekedni is tudott a hazai tejtermelés. Emellett elindultak az ágazaton belül az ipari fejlesztések és a többirányú összefogások, amelyek eredményeként a belföldi értékesítés, az árbevétel és a kapacitás is erősödött a feldolgozóknál” – mutatott rá az együttműködés fontosságára Mélykuti Tibor.
„A K&H Bank büszke arra, hogy a kezdetek óta aktív és elkötelezett partnere a mezőgazdasági szektornak. Az agrárcégek valódi partnerének tekintjük magunkat, ami azt jelenti, hogy együtt gondolkodunk az ügyfeleinkkel, hogy a legjobb pénzügyi megoldást kínáljuk számukra. Ennek feltétele, hogy ne csak az adott céget, hanem az egész ágazat helyzetét mélyebben ismerjük. Ebben nyújt segítséget számunkra, hogy szoros együttműködést alakítunk ki a meghatározó szakmai érdekcsoportokkal, mint az agrárágazat kezdetektől egyik legjelentősebb szervezetével, a Tej Terméktanáccsal” – hangsúlyozta a megállapodás aláírásakor Tresó István.
Mélykuti Tibor elmondta, hogy a piaci szereplőkkel, így a K&H-val kötött kiemelt partneri megállapodás is támogatást nyújt abban, hogy a szervezet előtt álló feladatokat hatékonyabban lehessen megvalósítani. Ilyen teendő például a feldolgozóipari háttér erősítésével a hazai élelmiszeripar erősítése, a tejtermelői kiszámíthatóság, a piaci kilengések tompítása, az összefogás, legyen az vertikális vagy horizontális. A 2017 januárjában bevezetett áfacsökkentés a nyers és a friss tejre vonatkozott, azonban első lépésben ezt ki kellene terjeszteni az UHT és ESL tejekre is. A fejlesztések megvalósulásával a feldolgozott termékek mindig magasabb hozzáadott értéket képviselnek, így a cégek eredményességéhez és a nemzetgazdasági termeléshez is nagyobb mértékben tudna hozzájárulni az agrárium.
Kapcsolódó cikkeink
Így lett része a hétköznapoknak a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) ma már szinte észrevétlenül vált a…
Tovább olvasom >Veszteségbe fordult a friss tej értékesítése – rávilágított a GVH grafikonja
A magyar kiskereskedelem egy újabb, eddig kevésbé reflektorfényben lévő problémája…
Tovább olvasom >Lassulás és áremelkedés egyszerre – így alakul a tejpiac nyáron
A tejágazatban egyszerre van jelen a nemzetközi árnövekedés és a…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >