Együtt jelentkezik a HUNGEXPO-n a FOODAPEST és az UKBA

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 01. 19. 12:55

Február 5-8. között együtt jelentkezik a HUNGEXPO két élelmiszeripari szakkiállítása a FOODAPEST és az UKBA. A két kiállítás két évvel ezelőtt került egymás mellé a Budapesti Vásárközpont programjában. A „puding próbája” ami ezúttal az együttes megjelenést jelentette – jól sikerült, így most újra ebben a felállásban fogadja a szakembereket – és a nagyközönséget is – a két élelmes kiállítás.

A 20 éves FOODAPEST és a több mint 10 évvel idősebb UKBA friss programokkal, XXI. századi technikákkal és alapanyagokkal, valamint aktuális szakmai témákkal készül a februári bemutatkozásra. Megvitatnivaló bőven akad, és erre jó alkalom lesz a négy nap, amikor gyártók, beszerzők, forgalmazók és – most már a végfelhasználók is – a kiállításokon bemutatkozó piaci trendek „árnyékában” cserélhetik ki tapasztalataikat. A kísérő események szervezésében a HUNGEXPO partnere a TRADE Magazin csapata. A szakmai találkozókon részt vesznek többek között az MgSZH, az ÉFOSZ, a GfK Hungária Kft., a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. szakemberei továbbá hipermarket láncok, magyar gyártó- és importcégek képviselői.

A gazdag program érdekes témákat tartalmaz. Szóba kerülnek a legújabb jogi és adózási szabályozások, a fogyasztói döntések és a fogyasztói elégedettség statisztikai megközelítése a friss adatok alapján. Szupermarketek és kereskedői láncok alapanyag importőrök és külföldi résztvevők keresik a megoldást a saját márkás termékek optimális alkalmazásának kérdéseiben, s ugyanakkor kerekasztal beszélgetésre várják mindazokat, akik a magyarországi import lehetőségeiben jártasak, vagy kérnének tanácsokat. Mi lesz a magyar termelőkkel, milyen külföldi csatornákon kereskedhetnek sikeresen?

Konkrét ügyek és általános esélylatolgatás is előkerül egy másik kerekasztal beszélgetésen, ahol a cégfelvásárlások, a fúziók, a mamut vállalatok stratégiai lépéseit adják körbe megvitatásra a szakértők.

A munkás napok közepette ünnepélyes percekre is sort kerül: itt zajlik majd a Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegy díjátadó gálája, az AMC szervezésében.

A kiállítás egyik különlegessége lesz a „Future Store”, a jövő boltja, ahol térben és időben tágítják a látóhatárt: innovatív termékek és trendi szolgáltatások, értékesítést támogató eszközök, futurisztikus megoldások várják az élelmiszerpiac szereplőit a standon.

Az idén a nagyközönség számára is nyitottak a kiállítások, s ezért több fogyasztható program lesz a nem szakmai érdeklődők számára is.

Az UKBA-n már most „ínycsiklandó szakmai programok” sorjáznak a négy napos kínálatban: leveles tésztanyújtás, magvas pékáru, pozsonyi kiflisütés, hagyományőrző asszonyok pékmestersége, feldobásos pizza készítés és olasz szendvics bemutató. Kitüntetett szerep jut majd a rétes szakértőinek, valamint a vendégségbe érkező német pékek lúgos perecének és almás süteményének. Több versenyt is rendeznek, így a nemzetek kenyere verseny, a diákoknak szóló Nemzetközi Briós Verseny, hagyományos alapanyagokból készülő kenyérsütő verseny, s díszmunka készítés, amelynek aktuális témája: hazánk.

A cukrászok termékversennyel kezdenek, és szinte folyamatosan tesznek valamit azért, hogy látványos édességekből ne legyen hiány. A Fórum Pódiumon mesterek mutatnak ízelítőt tudományukból. Felnőtt és tanuló megosztásban több kategóriás versenyen cukrászati artisztikai díszmunkák, napi készítmények, dísztorták készülnek és kerülnek – alig karnyújtásnyi távolságban – a zsűri, a cukrászkollégák és a tisztelt nagyérdemű szeme elé.

A helyszínen belépéskor kötelező regisztráció mellett lehet jegyet váltani, de előzetesen már január közepétől on-line regisztráció működik a kiállítások honlapján, ahol további információkat találnak a programokról, a kiállító cégekről, a versenyek eredményeiről és más érdekességekről. A címek: www.ukba.hu; www.foodapest.hu

Kapcsolódó cikkeink