Egyszerűsítés és díjmentesség a fúrt kutaknál
Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat – közölte Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium elkötelezett a felelős vízgazdálkodás és az öntözéses gazdálkodás kiszélesítése mellett. E cél érdekében módosult korábban a vízgazdálkodásról szóló törvény is. Az új szabályok megkönnyítették a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vételét és a vízjogi engedélyezés eljárását is.
A bonyolult adminisztráció helyett egy egyszerűsített adatlapon kell a bejelentést megtenni, ha a vízkivétel kizárólag talajvízből történik
A szabályozás célja az volt, hogy megoldódjon az az évek óta súlyosbodó probléma, amelyet az engedély nélkül kialakított kutak jelentenek a mezőgazdaságnak és a környezetnek. Fontos kitétel, hogy a kutat karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele nélkül, talaj-, illetve talajvíz-szennyezéssel nem érintett területen létesítsék, és annak talpmélysége az 50 métert nem haladja meg, illetve az első vízzáró réteget nem éri el. Lényeges továbbá az is, hogy a kút csak az üzemeltetője művelésében álló földterületek öntözését biztosíthatja – tette hozzá. Nagy István kitért arra is, a bejelentési kötelezettséget szankciómentesen 2023. december 31-ig lehet megtenni a Nemzeti Földügyi Központnál. A bejelentés, illetve az engedélyezési eljárás mentes az illeték- és díjfizetési kötelezettség alól, aki ennek eleget tesz továbbra is díjmentesen üzemeltetheti a kútját – húzta alá az agrárminiszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vízmegtartás és ökológiai vízpótlás: innentől zsebre megy minden ötlet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében – megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
