Egységben az egészségért, az elhízás ellen

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 01. 08:00

Az egészséges életmódra nevelésről, az elhízás elleni harc európai és hazai mérföldköveiről hallhattak előadást azok, akik novemberben ellátogattak a Táplálkozás, Életmód és Testmozgás (TÉT) Platform által szervezett konferenciára. A jelenlévőknek Varró Gyula népszerű fitneszedző ötperces „munkahelyi” tornaórát is tartott. A TÉT egy olyan szervezet, amely összegyűjti és a szinergiákat kihasználva támogatja a magyar társadalom életvezetését javító kezdeménye­zéseket. Az európai szervezethez is kapcsolódó, 2006 végén alakult hazai platform vezetője, dr. Fazekas Ildikó a rendezvényen beszámolt a szervezet 2007-ben elért sikereiről. Az elnök asszony ismertette az irányadó napi beviteli érték (INBÉ) jelölés bevezetésével kapcsolatos lépéseket, és a szervezet oktatási és munkahelyi testmozgási programját is.
A platform nyitott, működésében a civil szférán túl a tudomány, a kormányzat és az ipar képviselői is képviseltetik magukat. Így történt ez az INBÉ-jelölés bevezetésével kapcsolatosan is, a munkában a Campden & Chorleywood Kht., a Coca-Cola, a Danone, az EüM, az Éfosz, az FVM, az OÉTI, az OFE és az MTA Élelmiszer-tudományi Komplex Bizottsága közösen vett részt. Az új jelölési rendszer Magyarországon a McDonald’s, valamint nyolc hazai cég termékein található meg, és egyre szélesedik a csatlakozó vállalatok köre.

A jövő generációiért
A folyamatosan bővülő szervezet oktatási programokat szervez a jövő generációja számára, amelynek első tapasztalatairól Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke tájékoztatta a jelenlévőket. November végéig 264 általános iskola és 30-40 egyéb intézmény töltötte le és használja a platform által kidolgozott információs anyagot. A hazai munkahelyi testmozgással, egészséges életvitellel kapcsolatos programokról Monspart Sarolta, az OEFI munkatársa számolt be. Az egykori élsportoló, tájfutó világbajnoknő szerint a helyzet nem reménytelen, de van még tennivaló bőven. 2007-ben hat országossá váló munkahelyi programról tudnak, az Am Cham mellett az Unilever, a Szociális és Családügyi Minisztérium és néhány civil szervezet indított mentális és fizikai egészségvédő programokat.

Európai perspektíva
Az Európai Unió elhízás elleni platformjairól, az eddigi eredményekről és további tervekről Philippe Roux, az Európai Unió Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának osztályvezető-helyettese beszélt a konferencián. Az uniós csúcsszervezet az egészségtudatos életforma elterjesztése mellett kutatásokkal, élelmiszer-biztonsági kérdésekkel is foglalkozik.
Az eseményen részt vett Paul Gately gyermekkori elhízással és testmozgással foglalkozó professzor, aki a nyugati világ elhízási válságáról beszélt. Anglia legfiatalabb professzora szerint az elmúlt 50 évben fokozatosan növekedett az elhízás előfordulási gyakorisága, s ez jelentős egészségügyi és gazdasági problémákat okozhat a jövőben.
Patrick O’Quin, a Danone cégcsoport vezetője, a francia és az európai vállalatok INBÉ-alapú jelölési rendszerén dolgozó munkabizottság tagja az önkéntes INBÉ-jelölés történelmi háttéréről és az élelmiszer-ipari vállalatokra gyakorolt gazdasági hatásokról tájékoztatta a jelenlévőket.
Louise Sullivan, az ír társszervezet (Nutrition and Health Foundation) vezetője az NHF hároméves működésének tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Az elmúlt időben az NHF táplálkozással és testmozgással kapcsolatos információkat juttatott el a vállalatoknak és a lakosságnak, a munkaadókkal partnerségben több sikeres programot folytat Írországban.
H. Sz.

Kapcsolódó cikkeink