Egyre rövidebb ideig tart a nyaralás
Egyre kevesebben utaznak el egy egész hétre nyaralni, a magyarok többsége csak 3-4 éjszakára foglalt belföldi szállást az idei nyáron, ami 50 ezer forintba került, minden ötödik szállóvendég SZÉP-kártyával fizetett, a legnépszerűbb úti cél Siófok volt – közölte saját adataira hivatkozva a szallas.hu, az ország legnagyobb szállásfoglaló internetes oldala csütörtökön az MTI-vel.
A magyarok kétharmada csak hosszú hétvégére foglalt szállást az idei főszezonban, a tehetősebbek is inkább többször, de rövidebb időre utaznak el – áll a közleményben.
Nyáron mindig az apartmanok és vendégházak keresettebbek, idén például csak a nyaralók 40 százaléka választott valamilyen szállodát.
A szallas.hu statisztikája szerint a legtöbben Budapestről utaztak nyaralni, a főváros után Debrecen, Győr, Miskolc, illetve Szeged adta a legtöbb belföldi vendéget.
Budapest a legnépszerűbb célpontok listáján a hetedik helyen áll, a nyár legnagyobb nyertese a balatoni régió volt: a foglalások alapján a legnépszerűbb utazási célpontok közül tízből öt itt volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Balatoni Turizmus Szövetség: kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő…
Tovább olvasom >Ma is megbéníthatja az európai turizmust egy vulkán?
Tizenöt évvel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után, amely…
Tovább olvasom >Addikció – A nap képe
Mosd ki a szádat szappannal – büntették sokévtizede a csúnyán…
Tovább olvasom >