Egyre népszerűbb az Alibaba

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 03. 11:00

Erős negyedévet tudhat maga mögött a kínai e-kereskedelmi óriás, az Alibaba: szinte minden soron verte az elemzői várakozásokat a cég. Úgy látszik a fogyasztók egyre többet költenek, ráadásul nem csak a kereskedelmi szektorból ömlik a pénz az Alibabához – írja a privatbankar.hu.

alibaba

Az elmúlt három hónap árbevétele az előző év azonos időszakához képest 55 százalékkal emelkedett, így 5,14 milliárd dollárral gazdagodott a vállalat. Az eredménynek azért is örülhet nagyon az alapító Jack Ma, mert nem csak a kereskedelmi forgalom ugrott meg 41 százalékkal, hanem a szórakoztatóipari (302%) és felhő-szolgáltatások (103%) is három számjegyű növekedést mutattak. Ez annak is köszönhető, hogy a kínai fogyasztók kezdik összekapni magukat és egyre egészségesebb képet mutat a kiskereskedelmi piac – mondta Joshep Tsai, a cég ügyvezető alelnöke.

A tisztított részvényenkénti profit 79 cent lett. A mobilos felhasználók száma 30 százalékkal 450 millióra bővült, ezzel pedig a mobilüzletág bevétele is 78 százalékkal nőhetett. (privatbankar.hu)

Kapcsolódó cikkeink