Egyre kedveltebb a bankkártyás fizetés

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 01. 27. 12:50

A MasterCard legfrissebb felmérése szerint Magyarországon 2011-ben is folytatódott a bankkártyás fizetés népszerűségének javuló trendje: 8 százalékkal nőtt azok köre, akik a bankkártyát gyakran, heti legalább egy alkalommal használják vásárlásra. Így ma már a banki kapcsolattal rendelkező magyarok közel negyven százaléka gyakori bankkártyás vásárlónak számít.

Hemberger András, a MasterCard üzleti vezetője elmondta: „Az, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben is nő bankkártya-használat népszerűsége bizonyítja, a plasztik nem csak a vásárlásban, de a megtakarításban és a személyes pénzügyek hatékonyabb kezelésében is segíti az ügyfeleket. Mindemellett az utóbbi évek jelentős innovációi már utat találtak a fogyasztókhoz is, ízelítőt adva a fizetési technológia jövőjéből. Felmérésünk szerint az érintésnélküli kártyás fizetést a válaszadók közel 10 százaléka tavaly már ki is próbálta a nyári zenei fesztiválokon.”

A kártyás fizetés népszerűségének növekedésével párhuzamosan 2009-hez képest csökkent azok aránya, akik sohasem használják bankkártyájukat fizetésre, ők ma mindössze 15 százalékát adják a vizsgált csoportnak. A MasterCard felmérése szerint a kártyahasználat népszerűségének növekedése elsősorban a betéti kártyák fokozott használatának tudható be. A hitelkártyáknál ugyanis a válság hatására csökkent a vásárlási kedv; elsősorban a hitelkártyával gyakran vásárlók száma lett kevesebb, 3 év alatt mintegy 10 százalékkal.

2011-ben a magyar bankok mindegyike megkezdte a korábban mágnescsíkos bankkártyáinak cseréjét chipes plasztikra. A folyamat eredményeképpen az év végére a kártyák közel 60 százalékban már a biztonságosabb technológiát használták. A bankkártyák chipesítése egyöntetűen pozitív fogadtatásra talált: az új kártyákkal általánossá váló PIN-kód megadását a válaszadók nemcsak biztonságosnak, de kényelmesnek is tartják. A felmérés egyértelműen kimutatta, hogy a chip megjelenése nagyban növeli a kártyabirtokosok biztonságérzetét: a válaszadók szerint elsődlegesen három eszköz: a chip, a PIN és az SMS értesítő garantálja a kártyás fizetés biztonságát. Az SMS értesítőt 10 bankkártya birtokosból 6 használja.

A MasterCard felmérése szerint fejlődés tapasztalható a kártyabirtokosok tájékozottságában is: a válaszadók fele ma már tudja, hogy a bankkártyája használható külföldi és internetes fizetésre is, jóllehet a külföldi bankkártya-használat díjával kapcsolatban továbbra is szükséges az edukáció. Jelenleg csupán a megkérdezettek alig egyharmada tudja, hogy a külföldi bankkártyás fizetés többnyire kevesebbe kerül, mint a pénzváltás költsége, tehát a készpénz használata. A válaszadók 40 százaléka úgy nyilatkozott: ennek tudatában biztosan megváltoztaná külföldi vásárlási szokásait.

A országhatáron túli bankkártya-használat azonban így is javuló tendenciát mutat. Bár a válaszadók kevesebbet utaznak külföldre – ez az arány 5 százalékkal csökkent az elmúlt másfél évben, – vásárlásaikat nagyobb részben fizetik bankkártyával. A felmérés szerint mind az utazási-, mind a szállás költségek kártyával történő fizetésénél 2-3 százalékos pozitív trend mutatható ki. (tozsdeforum.hu)

Kapcsolódó cikkeink