Egyre magasabb a nők foglalkoztatásának aránya Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 07. 20. 11:20

Egyre magasabb a női foglalkoztatás aránya Magyarországon, lassan eléri az európai uniós átlagot is – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

EMMI

Novák Katalin kitért arra is, hogy átalakították a bölcsődei rendszert, januártól a hagyományos mellett mini-, családi és munkahelyi bölcsődék is lesznek. A munkaadókat is több módon ösztönzik, például a bölcsőde létrehozásával, működtetésével kapcsolatos költségeiket januártól leírhatják adójukból.
Az államtitkár az M1 műsorában kiemelte továbbá, hogy évről-évre egyre jut a családoknak. Már a GDP 4,7 százalékát fordítják családtámogatásokra – jegyezte meg, hozzátéve: ez a 2,4 százalékos OECD-átlagnál jóval magasabb, ráadásul folyamatosan nő: 2010-től 2017-re majdnem másfélszeresére nőttek a családtámogatások.
Novák Katalin a legfontosabb célok között azt emelte még ki, hogy az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formákat – a részmunkaidős, a távmunkában, otthonról végezhető munkák lehetőségét és a csúsztatott munkaidőt, elsősorban a nők számára – nagyobb mértékben bővítsék. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink