Egyre korábban kezdődik a burgundi szüret
Az elmúlt 664 év burgundi szüreteinek kezdőnapja egyértelműen arra utal, hogy az elmúlt 30 évben példátlanul melegedik az éghajlat – olvasható az indexen. Az adatokból leszűrhető, hogy 1988 óta átlagosan 13 nappal korábban kezdődik a burgundi szüret, mint az azt megelőző hat évszázadban.
A kutatást végző Berni Egyetem klimatológusai arról számoltak be, hogy még ők sem számítottak arra, hogy az elmúlt három évtized szüretei ilyen kiugró mértékben kezdődnek korábban, mint a régi korok szőlőbetakarításai.
A legkorábbi szüret, amelynek kezdőnapját meghatározták, és elemezték, az 1354-es volt. A kutatók a szüretek kezdőnapjának meghatározásához főként levéltári forrásokat (például városi tanácsi jegyzőkönyveket, a munkások fizetési dokumentumait, később újsághíreket használtak fel. Ez a több mint hatszáz éves idősor az eddigi leghosszabb a maga nemében, így számos következtetést lehet levonni belőle, és sok hipotézis tesztelésére alkalmas.
Az adatsor a kutatók szerint nyilvánvalóan két részre különül. 1988 előtt általában szeptember 28. után kezdődött as szüret, de azóta átlagosan majdnem két héttel előrébb tolódott. Míg annak előtte ritkák voltak a kivételesen forró és száraz évek, az elmúlt 30 évben ez lett a megszokott. (Science Daily, index.huMolnár Csaba)
Kapcsolódó cikkeink
Tavaszi lépések a szőlő aranyszínű sárgaság betegség ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Viski József: elkötelezettek vagyunk a szőlő- és borágazat támogatásában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az alkalmazkodás és a tudás lett a klímaváltozás kulcskérdése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

