Egyre jobban bízunk a bankkártyában
Az internetet 2014-ben vásárlás céljából is használó magyar lakosság közel 85 százaléka használ bankkártyát hagyományos bolti vásárlásai során, 48 százaléka pedig már a világhálón is fizet kártyával – derül ki a GKI januárban készült felméréséből.
A hagyományos bolti vásárlások során az online is vásárló lakosság 61 százaléka rendszeresen nyúl készpénz helyett inkább bankkártyájához, ugyanakkor nagyobb összegű vásárlás vagy átmeneti készpénzhiány esetén további 24 százalék is hajlandó kártyáját használni. Az iskolai végzettség növekedésével együtt folyamatosan nő a bankkártyával fizetők aránya is, ugyanakkor a legfeljebb 8 általános iskolát végzett online vásárlók közel felének egyáltalán nincs bankkártyája. Míg a budapestiek 72 százaléka gyakorlott kártyahasználó, addig a községekben élők esetében csupán minden második emberről mondható el, hogy kártyáját rendszeresen használja bolti vásárlásai során.
Kapcsolódó cikkeink
A kártyákon is nyomot hagyott az élelmiszer-infláció
Jól látható a több évtizedes csúcsra gyorsuló infláció, ezen belül…
Tovább olvasom >K&H: hatalmas növekedés a fiatalok kártyás vásárlásainál
A fiatalok körében egyre népszerűbb a bankolás, a K&H-nál a…
Tovább olvasom >Magyar Bankholding: A legtöbben az érintésmentes fizetést választják a karácsonyi vásárláskor is
A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar élelmiszer-gazdaság finanszírozását segíti az AVHGA és az MBH Bank
Az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozások naprakész finanszírozását elősegítő együttműködési megállapodást írt…
Tovább olvasom >NAV: idén már több mint 28 millió e-kereskedelmi csomagot vizsgált át a hatóság
Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28…
Tovább olvasom >Zólyomi Zsolt: „Egy illat előre eldönthet egy üzletet”
Tárgyalási céljaidat lehet a saját bőrödön hordott illattal kommunikálni úgy,…
Tovább olvasom >