Egymilliárdos élelmiszer adomány a METRÓTÓL
A METRO és a Magyar Élelmiszerbank együttműködése idén az ötödik évébe lépett. 2012 óta a METRO Kereskedelmi Kft. 1 milliárd forintot meghaladó értékű élelmiszer adományt juttatott el az Élelmiszerbanknak, melyből az elmúlt évek alatt több mint 2 millió adag élelmiszer csomagot állítottak össze, és juttattak el évente megközelítőleg 50.000 családnak.Az együttműködés keretében a 13 METRO áruházból a lejárat közeli és esztétikai hibás termékeket juttatják el a nehéz körülmények között élőknek.
Az ENSZ és a Magyar Élelmiszerbank adatai szerint Magyarországon évente megközelítőleg 2 millió tonna élelmiszer-hulladékot termelünk össznépileg. Ez azt jelenti, hogy évente fejenként csaknem 50 kg élelmiszert dobunk ki a szemétbe. Ezzel az EU középmezőnyébe tartozunk. Ugyanakkor több százezer ember éhezik hazánkban, ebből megközelítőleg 20 ezer a gyermek. De nem csak nálunk rossz ennyire a helyzet, az élelmiszer-hulladék termelés évről évre nő globálisan is. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a kukában landoló étel, nem csak felesleges pazarlás, de a csomagoláshoz és a termeléshez felhasznált energia elpocsékolásával szennyezzük a környezetünket is. Pedig kicsi odafigyeléssel csökkenthető lenne mind a pazarlás, mind pedig a környezetterhelés mértéke. Ezért 2012-ben a METRO Kereskedelmi Kft. úgy döntött, hogy a még felhasználható lejárat közeli vagy esztétikai hibás termékeket a megsemmisítés helyett a rászorulóknak adományozza. Az átadott termékek zömében friss élelmiszerek (halak, tejtermékek, felvágottak, húsok, pékáruk, zöldségek és gyümölcsök),amihez a nehéz körülmények között élők nagyon nehezen vagy egyáltalán nem jutnának hozzá. Ráadásul ezzel a döntéssel a METRO 4400 tonnával csökkentette a környezet CO2 terhelését is.
A METRO hisz abban, hogy a saját és a jövő generációk érdekében fenntartható módon kell bánni természeti környezetünk erőforrásaival, hiszen a jövő csak úgy biztosítható, ha igényeink kielégítése mellett forrásokat hagyunk utódaink számára is. Ezért a METRO minden területen különös figyelmet fordít a fenntartható fejlődés támogatására. Idén második alkalommal tartotta meg „Fenntarthatósági napját”, ahol a dolgozók figyelmét próbálják ráirányítani a fenntartható fejlődés céljaira és eszközrendszerére.
Horváth Imre a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója a Fenntarthatósági nap kapcsán megjegyezte, hogy nagy öröm számára, hogy tagja lehet a METRO Group nemzetközi fenntarthatósági bizottságának, és arra törekszik, hogy a nemzetközi tapasztalatokat megossza magyar kollégáival, illetve a sikeres helyi kezdeményezéseket nemzetközi szintre emeljék. „Azon dolgozunk, hogy mind rövid, mind hosszabb távon meghatározó kereskedelmi vállalatként a fenntarthatóságban is az élen járva mutassunk példát vásárlóinknak és munkavállalóinknak egyaránt”- egészítette ki Horváth Imre.
Misem bizonyítja jobban, hogy a vállalat jó úton jár, mint hogy, 2014-ben a METRO Group-ot a Dow Jones fenntarthatósági pontozó rendszerében, az élelmiszer-kereskedelmi szektor legjobbjai közé sorolták 77 ponttal (az átlagos pontszám Európa tagok esetében 75 pont).
Kapcsolódó cikkeink
Koktélkifestő
A koktélok, kávék, desszertek ízesítésére használt szirupok és szörpök szó…
Tovább olvasom >A polcon vár az ebéded
Convenience, azaz kényelmi terméket azért vásárolunk, hogy az ételkészítés munkájának…
Tovább olvasom >Szardínián terjeszkedik a Metro Italia
A Metro Italia bejelentette, hogy 2025 tavaszán megnyitja harmadik áruházát…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >