Egymilliárdos bevételt hozhatnak a trafikok
Közel egymilliárd forint éves bevételt hozhatnak a trafikok az NDN Zrt.-nek, ha a most koncessziót nyert üzemeltetők is megkezdik működésüket. Az új trafikok többsége faluban nyílik, így 100 ezer forint az éves koncessziós díj. A NAV felhívja a figyelmet, hogy az üzemeltetéshez nem megfelelő a kft. cégforma. Az üzemeltető egyéni vállalkozó, betéti társaság, vagy egyéb gazdasági társaság lehet.
Hamarosan meghaladhatja a hatezret a vámhatósági engedéllyel rendelkező trafikok száma, ugyanis a negyedik körös trafikpályázat 127 nyertesének április 11-ig kellett aláírni a 20 évre szóló koncessziós szerződést. Mintegy 500 helyen ideiglenesen árulnak dohánytermékeket addig, amíg nem találnak gazdára ezek a koncessziók is – írta a Világgazdaság online.
Elenyésző számban fordul csak elő, hogy a győztes pályázó végül nem köti meg a koncessziós szerződést. Ennek oka általában az, hogy nem sikerül határidőre beszereznie az aláíráshoz szükséges valamennyi dokumentumot, engedélyt – mondta az NDN szóvivője. Légrádi Petra hozzátette, ritkán, de az is előfordul, hogy a trafikosok visszaadnak koncessziós jogot, az új értékesítési rendszer működése azonban folyamatos.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


