Egymillárdos fejlesztés a kacsótai sajtüzemben
Év végére akár százan is dolgozhatnak a három év szünet után, szeptemberben új tulajdonossal újraindult kacsótai sajtüzemben, ahol hatalmas beruházásra került sor.
Kecskés Péter, a Bábelsajt Kft. ügyvezetője elmondta: a Baranya megyei Szentlőrinc mellett fekvő faluban a tervezettnél komolyabb fejlesztést hajtottak végre . "Eredetileg 600 millió forintos beruházást terveztünk. Felét uniós forrásból finanszíroztuk volna, ám az újabb és újabb ötletek miatt a fejlesztés összege eléri az egymilliárdot" – fejtette ki az ügyvezető. Mindez azt is jelentette, hogy a tervezett 50 munkás helyett ma már 90-en dolgoznak az üzemben, jövő tavaszra pedig a 120 főt is elérheti a dolgozói létszám.
A kacsótai sajtüzemben szeleteléssel is foglalkoznak, de fő profiljuk az ömlesztett sajtok előállítása, amelyhez az alapanyagot alapvetően magyar tejüzemekből szerzik be. A kétkezi munkásokat helyből és a környező falvakból toborozzák. Több pécsi élelmiszer-ipari szakembert is foglalkoztatnak, közülük több mint 60 főt pályázati támogatással. Főként belföldre, de a környező országokba is szállítanak, s mivel a tulajdonos libanoni, a közel-keleti piacot is megcélozták – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >