Egymással is versenyez a Súlykontroll és az Update

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 05. 30. 08:00

A fogyasztó is gyarló ember: leginkább evés közben szeretne megszabadulni felesleges kilóitól. Összeállításunkban a két legismertebb életmód­programot és a márkajeleik alatt megvásárolható termékek kínálatát vettük górcső alá. Ezen kívül beszámolunk egy nemzetközi kezdeményezésről is, amely hasonló célt szolgál.A GfK Hungária egy, 2006 elejei felmérése szerint csaknem egymillió ember követte valamilyen szinten az Update életmódrendszert.

Norbi Update: tele ötletekkel
Az ismert aerobikedző, Norbi 1986-ban kezdett el túlsúlyos emberekkel foglalkozni, tanácsokat adni nekik. Menet közben a tapasztalatok egy rendszerré álltak össze, ebből lett a Norbi Update életmódprogram. Ebben Norbi az élelmiszereket három különböző csoportba sorolja, és ezek fogyasztását időhatárok közé korlátozza. A magyar háztartások jelentős hányadában van otthon Norbi-könyv vagy kazetta.
A cél máig nem változott: segíteni az embereknek, hogy egészségesebben éljenek. És, ha szükséges, koplalás nélkül lefogyhassanak.
– A program szakemberek segítségével folyamatosan fejlődik – nyilatkozta Gálik Ildikó ügyvezető igazgató.
A Norbi.hu Kft. minden kereskedelmi partnerével köt egy alap-együttműködést, amelynek része a logóhasználat, a Norbi Update-kiadványokban való megjelenés, Norbi és Réka részvétele a céges rendezvényeken, és természetesen vannak cégspecifikus megállapodások is. A csatlakozó vállalkozások élvezhetik az évek óta szisztematikusan felépített „Norbi” márkával járó előnyöket, az ismertséget, a piaci erőt és a névhez kapcsolható pozitív, dinamikus, egészséges asszociációkat is.
A szerződő cégektől elsősorban az egészséges életmód melletti elkötelezettséget, a megfelelő minőségbiztosítást, a disztribúció építéséhez szükséges megfelelő kereskedelmi hátteret és termékfejlesztési készséget várnak el. Jellemző, hogy szinte az összes update-es termék saját – Norbi – ötlet megvalósítása, természetesen a partnercégek termékfejlesztőinek segítségével.

Súlykontroll: nem cél a végtelen számú partner
Béres Alexandra évek óta készült kiadni egy szakmai anyagot a táplálkozás és a mozgás összefüggéseiről. A Súlykontroll című könyv tavasszal jelent meg húszezer példányban. Azóta el is fogyott, úgyhogy hamarosan jön a második kiadás.
– Még a könyv készítésének idején kerestek meg minket élelmiszer-ipari vállalkozások, és érdeklődtek, hogy lesz-e valamilyen egészséges életmóddal kapcsolatos program, amelyhez csatlakozhatnának – nyilatkozta lapunknak Barna Krisztián, a Súlykontroll Kft. ügyvezetője.
Azóta természetesen több élelmiszer-ipari céggel is felvették a kapcsolatot, a Súlykontroll Kft.-nek a május közepi lapzártánkkor 12 szerződött partnere volt. A cél nem a végtelen számú partneri kapcsolat, sokkal inkább az, hogy minden kategóriából tudjanak ajánlani termékeket az életmódprogramjuk szerint élőknek. Új cég csak akkor kerül az asztaltársaságba, ha a régi partnerek ezzel egyetértenek.
Általában közös termékfejlesztés történik a cégekkel. A partnerek táplálkozástudományi szakemberei, Alexandra, valamint régi munkatársa, Varga Anna dietetikus közösen találnak ki olyan új termékeket, amelyek illeszkednek a programhoz. Természetesen vannak olyanok is, amelyeken nem kellett változtatni, e nélkül is megfelelnek a Súlykontroll program által támasztott követelményeknek.
A termékek belistázása március óta zajlik, az Alexandra nevével és a Súlykontroll program logójával megjelölt árucikkek hamarosan több áruház polcain is megjelennek.
A Súlykontroll Kft. az életmódprogram népszerűsítését tartja elsődleges feladatának, a termékek kommunikációjában a gyártó partnerekkel közösen vesznek részt, de induláskor Alexandra személyesen is felkereste az összes hipermarketlánc beszerzőit, és ismertette számukra a programot.

INBÉ – mutatók a tudatos választásért
Nem teljesen életmódprogram, de az egészségtudatos vásárlói réteget célozza, így e cikkbe kívánkozik egy másik kezdeményezés is. Ugyanis nemzetközi szinten – így nálunk is – új jelölési rendszert vezet be az úgynevezett „Fast 8” (a Gyors Nyolcak) vállalatcsoport, amelynek tagjai: Coca-Cola, Danone, Kraft Foods, Kellogg’s, Masterfoods, Nestlé, Pepsi és Unilever. A koncepció lényege, hogy a termékek csomagolásán feltüntetésre kerülnek az adott élelmiszer vagy ital egy adag tartalmára vonatkozó legfontosabb tápanyag-információk.
Magyarországon az INBÉ (Irány­adó Napi Beviteli Érték) Mutatók széles körű alkalmazása egy iparági vállalás eredménye. Ezen önkéntes jelölés bevezetésésre és kiterjesztésére vonatkozó koordináló munkát Magyarországon a TÉT Platform (Táplálkozás, Életmód és Testmozgás) jelölési munkacsoportja fogja össze.
Magyarországon várhatóan ez év júniusától kezdve a jelölési kezdeményezést önkéntesen vállaló cégek főbb termékeinek elülső oldalán feltüntetésre kerül az egy adagra vonatkozó kilokalória mennyisége, valamint hogy ez a mennyiség a napi INBÉ hány százalékát teszi ki.
Erős-Hajdu Szilvia

Kapcsolódó cikkeink