Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 12. 02. 12:13
🎧 Hallgasd a cikket:

Több mint 1000 résztvevővel, magyar sztárfellépőkkel és egy elegáns helyszínen tartott csúcstalálkozóval robbant be a legelső Vegan Summit Budapest november 22-én, amelynek célja volt, hogy összehozza és ünnepelje a vegánok pozitív hatását, miközben bevonja és együttműködik a szélesebb nyilvánossággal, vállalatokkal és szakemberekkel egy fenntarthatóbb világ érdekében. A rendezvény díjátadóval, innovatív ételekkel és befogadó légkörrel mutatta meg, a vegánok nem mind szélsőséges hippik.

“Először is elnézést kérek a ruhámért – amikor legutóbb egy hasonló témájú rendezvényen voltam, az egy tarisznyás vegán találkozó volt” – kezdte a napindító kerekasztal-beszélgetést Puskás-Dallos Peti, aki maga is meglepődött, hogy az Europa Event Center már kora reggel elegáns, lelkes, nyitott érdeklődőkkel telt meg, akik között egyaránt volt vegán, vegetáriánus és mindenevő is – utóbbiak aránya a hivatalos számok szerint elérte a 40 százalékot is.

A reggeli beszélgetés éppen egy olyan témát boncolgatott, amit a látszólag teljes ellentmondásban állt a telt házas rendezvénnyel: vajon véget ért a vegán hype, és nem tud ennél nagyobbra nőni az állatok megóvásának mozgalma? Rimóczi Zsófia, Kovács Panka és Puskás-Dallos Peti, valamint a moderátor és egyben a Vegan Summit szakmai vezetője, Vida Raul erre keresték a választ a közönséggel együtt.

Bár tanulságként azt állapították meg, hogy koránt sincs vége a vegán életmód körüli párbeszédnek, ugyanakkor a vegán közösségnek jelentősen változtatnia kell a kommunikáción, és ahogyan el kívánja érni a szélesebb nyilvánosságot.

A Vegan Summit Budapest éppen ebben kíván jó példát mutatni: lehet úgy is inspirálni az embereket a változásra, hogy nemcsak sokkoló és nyomasztó képeket, hanem befogadó és lelkesítő közeget, és a mindennapi életben is elérhető, apró változtatásokat megtéve tegyünk egy élhetőbb bolygóért.

A nap során aztán sorra dőltek meg a leggyakoribb tévhitek – a mikrobiomunkról, vegán sportolók étrendjéről, a húshelyettesítők egészségügyi hatásairól, vagy épp arról, hogy minden vegán szélsőséges lenne a mikrokörnyezetével. Inspiráló előadók mutatták be a vegán életmód és közösség legjobb oldalát, amik szinte egész nap megtelt előadótermeket eredményeztek.

A fellépők között olyan hírességek és szakemberek is szerepeltek, mint:

  • Litkai Gergely, a Dumaszínház művészeti vezetője;
  • Dr. Schwab Richárd belgyógyász-gasztroenterológus;
  • Puskás-Dallos Péter énekes és műsorvezető;
  • Steiner Kristóf és Nimrod Dagan írók, aktivisták, vegán szakácsok;
  • Rimóczi Zsófia tartalomgyártó;
  • Kovács Panka színésznő;
  • Szabó Adrienn dietetikus;
  • Anger Zsolt színész;
  • Berezvai Zombor, a Corvinus Egyetem docense;
  • Páli Judit IFBB Bikini Fitness-bajnok.

Jó ügyért is tettek a résztvevők

A résztvevők jótékonysági adománygyűjtést is támogattak a rendezvény meglátogatásával, a szervezők ugyanis résztevőnként 500 forintot ajánlottak fel a Malacvédő Alapítványnak– azaz félmillió forint gyűlt össze a bántalmazott és elhagyott malacok megsegítésére.

Ünnepélyes díjátadó mutatta be a legkiválóbbakat

A nap során kiderült a több hete tartó zsűri- és közönségszavazás eredménye is, amelyet 7 kategóriában hirdettek meg a szervezők, ebből 4 civil és 3 vállalati volt.

Íme a nyertesek:

Az Év Vegán Szakembere: Tóth Gábor

Az Év Vegán Szakembere – közönségdíjas: Gergely Anna

Az Év Vegán Sportolója: Beda Szabolcs

Az Év Vegán Sportolója – közönségdíjas: Aranyos-Gergely Kinga

Az Év Vegán Gasztroarca: Horváth Ádám

Az Év Vegán Gasztroarca – közönségdíjas: Csontos-Baranyi Zsófia

Az Év Vegán Nagykövete: Steiner Kristóf

Az Év Vegán Nagykövete – közönségdíjas: Steiner Kristóf

Az Év Vegán Gasztroélménye: Marumba

Az Év Vegán Gasztroélménye – közönségdíjas: RépaRetek vegán brunch

Az Év Zöld Előrelépése: TESCO Magyarország – Élelmiszerpazarlás elleni küzdelem

Az Év Zöld Előrelépése – közönségdíjas: 10 millió Fa Alapítvány – Nemzeti Faültetés Napja

Az Év Vegán Terméke: Sweet Gorilla Zserbótorta 

Az Év Vegán Terméke – közönségdíjas: Sweet Gorilla Zserbótorta

A nyertesek nemcsak tapsvihar közepette vehették át a díjaikat, de többmillió forint összértékű ajándékokkal is gazdagodtak áldozatos munkájuk elismeréseként.

Nagynevű cégek is beszálltak, hogy maradandó esemény szülessen

A rendezvényhez 39 olyan márka csatlakozott, akiknek fontos a tudatosabb jövő építése, mint a Pappas Auto, Kotányi, Lidl, Herbaház, Nutridude, NaturalSwiss, Mushi, SuperGreens, Rossmann, The Body Shop, Fino Vegajó, Lush, Indigo Express, Sal-Bert, Bean To Bear, YesMama, Wild, Ziaja, Életkert, Eleplant, Napfényes Étterem, Love Planet Mosólap, Vauu, FitLine, RIbella, Gaiavit, myCosmofood, Organo, Chakra Food, Sophie’s Delight, Koshar, Naspolya Nassolda, GasztroÉn, Líra, RS Bútor, Abstinence, BiomTeam, Marumba és a NuHeadz Talent Management.

A kiállítói standoknál a látogatók olyan egészségtudatos és fenntartható termékbemutatókkal, kóstolókkal, nyereményjátékokkal és exkluzív ajánlatokkal találkozhattak, amik hűek voltak a rendezvény céljához: bemutatni, hogy nem kell lemondani a finom ízekről ahhoz, hogy odafigyeljünk a bolygónkra és annak élővilágára.

A welcome csomag sokak szerint példaértékűen tartalmas volt, tele olyan fűszerekkel, kenőkrémekkel, növényi italokkal és Vegan Summit Budapest ajándéktárgyakkal, amiket még a mindenevők is dicsértek az elégedettségi kérdőívben.

Miért éppen novemberben? Ennek is megvan az oka!

November a vegán világnap ideje már 1994 óta, azonban hazánkban ez még kevésbé ismert és ünnepelt időszak.

A szervezők szeretnék, ha ez az alkalom minden évben lehetőséget adna arra, hogy közösen megünnepeljük a világra gyakorolt pozitív hatásunkat – akár örök vegánként, akár csak aktív törekvőként.

A Vegan Summit Budapest egy hiánypótló színfolt a hazai vegán rendezvények körében. Bebizonyosodott, hogy a vártnál sokkal nagyobb az a réteg, akik vágynak egy igényes, elegáns, magas színvonalú eseményre, ahol közelebb kerülhetnek a veganizmushoz. Több mint 1000 tudatos, empatikus és nyitott ember gyűlt össze azzal a céllal, hogy kapcsolódjanak egymással, megismerjék, hogyan hozhatnak tudatosabb döntéseket az egészségük, a bolygó és az állatok védelme érdekében, isteni vegán ételeket kóstoljanak és izgalmas márkák termékeivel gazdagodjanak. Az esemény sikere alapján biztosan mondhatjuk, hogy nem ez volt az utolsó Vegan Summit Budapest!

– fogalmazott Tóth Enikő, a rendezvény főszervezője.

Egyedülálló teret teremtettünk, ahol az etikus márkák és a tudatos közönség valódi párbeszédet folytathatott. Minden vállalat számára egyre fontosabbá válik a társadalmi szerepvállalás és a valódi törekvés egy élhetőbb jövőért. Most együtt edukálhatjuk az embereket, inspiráló élményekkel és gyakorlati tapasztalatokkal mutathatunk utat, és követendő példát állíthatunk az üzleti élet szereplői számára is

– tette hozzá Jobbágy Eszter, kiállítói kapcsolattartó és üzletfejlesztési vezető.

Minden nemes ügy egyik nagy csapdája, ha annak követői és közössége egy saját buborékot hoz létre, amiből utána nem tud kitörni – a Vegan Summit Budapest és a nonprofit tevékenységünk éppen ezeket a buborékokat bontja le. Egy olyan etikusabb, fenntarthatóbb jövőt építünk, amelynek létrehozásában mindenkire számítunk – életmódtól függetlenül.

– zárta Vida Raul, a Vegan Summit szakmai vezetője és nagykövete.

A teljes program és további információk elérhetők a vegansummit.hu oldalon.

Kapcsolódó cikkeink